És komolyan szívesebben kimennék egy ilyen tüntetetésre, mint idehaza, ahol már azt is megoldotta a rendszer hogy az elhülyítettek “tüntikézésnek” hívják 😔
Gennyládák – Bayer Zsolt
Elég szomorú hogy mi nem tudunk szervezni egy ilyen tüntetést.
Abból a szempontból elégedett vagyok a kormánnyal, hogy Magyarországnak pontosan olyan vezetői vannak, amilyet érdemel.
A mocskos eu nem ad nekik pénzt a bérek emeléséhez.
Azt egyébként hozzátenném, hogy a tüntetések elkezdődése után 1 héttel a tanügyminiszter elmondta, hogy 200&80€ bruttó béremelést kapnak június 1-től, plusz egy három éves tervet, amelyben az összes tanár fizetése el kell érje első évben a +40% emelést, második&harmadik évben a 30% emelkedést. A tüntetés pedig folytatódik, mert nem elégedettek vele, többet akarnak. Sokkal szervezettebbek, lehetne tőlük inspirálódni.
Nem egèszen de oké
De ott nincs Gyúcsán!
Romániában az utóbbi 20 évben egymásután adták a kilincset a különböző pártok és elnökök. Magyarországon ez nem fenyeget, ezért sincs itt hatása egy tüntetésnek.
Itt mindenki teljesen broken. Ennyi.
Ha hétköznap reggel nyolcra szerveznék, sztrájk lenne és nem tüntetés, és addig nem lenne tanítás amíg nem emelik a béreket (most pontosan ezt csinálják Bukarestben), akkor én is ott lennék meg szerintem csomó más ember. Ezzel a himihumi nyámnyila szarakodással ami itthon megy pontosan azt kapják amit megérdemelnek.
Mert mi tanarak szeressük atyánkat.
“A magyar oktatás helyzetének sikerét mutatja, hogy Bukarestben sokkal több elégedetlen ember vonul fel, mint Magyarországon! Látszik, hogy itthon a tanárok többsége elégedett és csak külföldről pénzelt háborúpárti ellenzék uszít! Nem engedünk a Brüsszeli nyomásnak, ami a romániai közoktatást is ilyen helyzetbe taszította! A családbarát FIDESZ kormányra számíthatnak a magyarok!”– /FIDESZ Narancs országos napilap./
Amúgy itt redditen írta egy ott élő valaki, hogy nettó 185k FT értékben keresnek. Ha ez igaz akkor rosszabbul keresnek, mert itt 260k. Pár hónapja meg 205k volt.
Ez az az orszag ahol lelovik a diktatorokat?
De nálunk ilyenkor van élőzene és tánc is!
Tancitüncsi
Itthon erre van igény, ami éppen van. Szóval jó étvágyat kívánok!
Arra mondjuk senki nem veszi a fáradtságot, hogy ellenőrizze is ezeknek a nagy tiktok videóknak az állításait… Gyors Google keresés kidobta, hogy a tanárok Romániában havonta nagyjából 521 dollárt visznek haza, nem tudom, hogy ott a visznek haza ugyanolyan kamu-e mint nálunk, hogy ez a bruttó, de nézzük azt, hogy ez a nettó. Az mostani árfolyammal átszámolva 178 ezer forint körül van. Itthon a nettó 265 ezertől kezdődik. Tudom, mert pedagógus vagyok. És nem, nem elég ez sem, csak elegem van már a sok kamu dologból, amiket mindenki elhisz a redditen, aztán még terjesztik is, és még inkább a magyar tanár társadalom ellen hergelik az embereket.
hálátlanok!!
Sztem még ők sem mennének el az ellenzéki tüntetésekre, annyira komolyak 😀
úgy nézem, több is a tanár
Na jó, de nekik küld rá Brüsszel pénzt
Nem keresnek többet. Ne terjesszetek már faszságot, nincs itt sem #bezzegromania még mindig.
Nettóban a tanárok ott olyan 2400-3000 leit visznek haza.
Az 160-200k havonta Forintban. A 200k az már jó.
Ott nem jobbágyok élnek. Itt igen, ráadásul elégedett jobbágyok, mert ha a seggberúgást a méltóságos úr nemzeti színű csizmájától kapják, még meg is köszönik. Végre megkapták,amire vágytak, a feudalizmust és tetszik nekik.
Puzsér szavaival élve, el a különbség a tömeg és a társadalom között
A tanárok nagy részét az eddigiek alapján nem nagyon érdekli ez az egész, mert úgy vannak vele, hogy majd lesz valahogy.
Szar a helyzet? Igen, borzalmas.
A tanárok többsége kiáll egymásért és az ügyért? Nem.
Lesz bármikor bármi hatása? Nem.
Sajnos az egész ország olyan hülye, hogy annyit tudnak erre reagálni, hogy a “baloldal tüntikézik”, mert ugye őket már nem érinti a dolog és van egy sejtésem, hogy soha nem is érintette őket.
Ez a szokásos magyar felfogás. Mindenki beletörődött, hogy szar az ország állapota, mindig is szar volt és sose lesz jobb.
27 comments