Fehér Miklós vagyok, jelenleg az Újvidéki Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. A kutatásom mellett (*Posztháborús traumakultúra a Balkán-régióban*) szépírással is foglalkozom. 2016-ban *Fekete normalitás* címmel jelent meg az első regényem, szintén Újvidéken, a Forum Könyvkiadónál.
Idén egy novelláskötetem jelent meg, melynek címe:
*Minden rendben lesz*.
Az a megtiszteltetés ért, hogy a kiadó engem választott azon írók közé, akik képviselik ezt a határon túli intézményt az Ünnepi Könyvhéten.
Június 10-én, szombaton 18 órától dedikálok, s szeretettel várlak Titeket is, ha jó lesz az idő és ha arra jártok. 🙂
A kötet megrendelhető a szerbiai [Forum weboldaláról](https://forumliber.rs/book/739/minden-rendben-lesz), de Magyarországon is kapható lesz a Pillangó Könyvesboltban, és remélhetőleg az Írók Boltjában. Illetve a könyvhéten most. 🙂
**A kötetről röviden**: A novellák *egyszerű történetek,* melyek három nagyobb fejezetben tematizálják a gyerekkor, a fiatal felnőttkor és a felnőttkor problémáit egy posztháborús közegben, miközben az elbeszélők mindinkább kiábrándulnak az életből (egyéni, közéleti és társadalmi szempontból egyaránt).
5 comments
Sziasztok!

Ja, és van egy rövid könyvtrailer is, amit a helyi gimnazisták készítettek: [https://www.youtube.com/watch?v=Hc-gMJuDi5U](https://www.youtube.com/watch?v=Hc-gMJuDi5U) 🙂

Ugyanaz az energia.
Gratulàlok a sikereidhez 🙂
Sajnálom, hogy meghaltál a Benficaban 🙁
r/konyv