Kivancsi leszek ennek az eredmenyere.
Sejtheto volt, hogy eljon ez a pont.
Szerintem nem univerzális alapjövedelmet kellene bevezetni, hanem inkább költségmentes lakhatást és alapszükségleteket (élelmiszer, higiéniai és háztartási eszközök). És ezt aktív munkakeresés vagy meglévő munkahely feltételéhez kötni.
Közvetlen pénzosztogatással a puszta létért csak azt érik el, hogy akik eddig nem dolgoztak, azok továbbra sem fognak, és pluszban lesz ajándék pénzük olyasmikre, amivel a helyzetük javítása helyett még mélyebbre süllyedhetnek.
Saját tapasztalat: a legnagyobb probléma a mélyszegénységben nem maga a pénz hiánya, hanem az, hogy az ember mentálisan teljesen szétesik amikor folyamatosan arra kell gondolnia, hogy lesz-e tető a feje felett, vagy kihúzza-e margarinos-párizsis kenyérrel a hónap végéig. Egy lelkileg lefáradt ember nem fogja tudni jól beosztani a pénzügyeit, nem hiába ül pont a legszegényebb réteg reggeltől-estig a kocsmában.
Szó sincs róla, hogy bevezetnék. Ez csak egy tanulmány.
Ezt a NER már rég bevezette maguknak, csak ők Ferrarikat, Porschekat, kastélyokat, szállodákat gyűjtenek a közpénzből.
Nyilván kacsa az egész. Az alapjövedelem szép gondolat egész addig míg nem kezd egy jó fizetésed lenni. Akkor már nem fun, mert rájössz hogy tőled csapolnak leginkább
Telekértékadó nélkül az egészet be fogják a landlordok nyelni.
Aprópénz az elmém, de szerintem nem sok értelme van ezeknek a kutatásoknak ebben a formában. Bizonyos emberek kapnak egy meghatározott ideig (jelen esetben 2 év) ingyen pénzt, lássuk mit csinálnak. Nyilván kiélvezik azt a két évet.
Az alapjövedelemnek az lenne az értelme, hogy a létfentartás által okozott mindennapi szorongást feloldja. Ne azért kelljen minden nap a szar munkahelyen gürizni, hogy legyen hol és mit enni a nap végén. De ha csak korlátozott ideig és korlátozott körnél tesztelgetik ezt, akkor nem kapunk valós adatokat. Másként állnék a munkához, ha tudom, hogy két évig van most ingyen pénz, és másként ha tudom, hogy életem végéig biztosítva van a lakhatásom és az élelmezésem és csinálhatok valami olyat amit élvezek és hasznos is a társadsalom egészének.
Az alapjövedelem nem életképes és csak a társadalom selejtjét jutalmazza. Inkább mindenki legyen úgy megfizetve a munkájáért, amit megérdemel.
A kísérleti jelleg pont az egész értelmét veszi el. Ti. hogy olyan jövedelmed legyen amire mindig számíthatsz.
Az kiváló ötlet lesz az évente fél millióval növekedő lakosság mellé
Szerintem tobb kart okozna, mint haszna lenne. Szerintem nincsen realitasa, de ha egyszer elterjed a bevezetese, az a kapitalizmus veget fogja jelenteni. Es abban nem lesz koszonet.
12 comments
>A világ egyik leggazdagabb országában senkinek sem szabadna szegénységgel szembesülnie. Azzal, hogy választania kell a fűtés és az étkezés között
Amerikaiak: *sírva röhögnek*
[https://www.reddit.com/r/news/comments/123dt14/new_report_claims_blackstone_group_is_buying_san/](https://www.reddit.com/r/news/comments/123dt14/new_report_claims_blackstone_group_is_buying_san/)
[*https://www.reddit.com/r/canada/comments/141heiz/what_are_rent_strikes_and_do_they_work_tenants_in/*](https://www.reddit.com/r/canada/comments/141heiz/what_are_rent_strikes_and_do_they_work_tenants_in/)
[*https://www.reddit.com/r/videos/comments/13xdyks/6400_rent_raise_in_las_vegas_landlord_says_its/*](https://www.reddit.com/r/videos/comments/13xdyks/6400_rent_raise_in_las_vegas_landlord_says_its/)
Kivancsi leszek ennek az eredmenyere.
Sejtheto volt, hogy eljon ez a pont.
Szerintem nem univerzális alapjövedelmet kellene bevezetni, hanem inkább költségmentes lakhatást és alapszükségleteket (élelmiszer, higiéniai és háztartási eszközök). És ezt aktív munkakeresés vagy meglévő munkahely feltételéhez kötni.
Közvetlen pénzosztogatással a puszta létért csak azt érik el, hogy akik eddig nem dolgoztak, azok továbbra sem fognak, és pluszban lesz ajándék pénzük olyasmikre, amivel a helyzetük javítása helyett még mélyebbre süllyedhetnek.
Saját tapasztalat: a legnagyobb probléma a mélyszegénységben nem maga a pénz hiánya, hanem az, hogy az ember mentálisan teljesen szétesik amikor folyamatosan arra kell gondolnia, hogy lesz-e tető a feje felett, vagy kihúzza-e margarinos-párizsis kenyérrel a hónap végéig. Egy lelkileg lefáradt ember nem fogja tudni jól beosztani a pénzügyeit, nem hiába ül pont a legszegényebb réteg reggeltől-estig a kocsmában.
Szó sincs róla, hogy bevezetnék. Ez csak egy tanulmány.
Ezt a NER már rég bevezette maguknak, csak ők Ferrarikat, Porschekat, kastélyokat, szállodákat gyűjtenek a közpénzből.
Nyilván kacsa az egész. Az alapjövedelem szép gondolat egész addig míg nem kezd egy jó fizetésed lenni. Akkor már nem fun, mert rájössz hogy tőled csapolnak leginkább
Telekértékadó nélkül az egészet be fogják a landlordok nyelni.
https://preview.redd.it/swpbojg4bd4b1.png?width=1098&format=png&auto=webp&v=enabled&s=6078ee871af16152e9cbdbae758061bdcb91560d