Az imént megnéztem a filmet és teljesen befordított, mert borzalmas, amin át kellett mennie a feleségnek és a kislányának. Főleg a kislány szenvedése érintett nagyon rosszul. Eddig semleges voltam a téma kapcsán, de most úgy gondolom, hogy nem helyes olyannak életveszélyes sportot űzni, akinek gyereke van, felelősséget vállalt egy kis lélekért, ennél nem lehet semmi sem fontosabb. Bárcsak hazajöttek volna Erősék is és Szilárd is és soha ne kellett volna a családoknak, gyerekeknek ilyen fájdalmas tapasztalást szerezni. Vagy el se mentek volna…nem ítélkezek, nem tartom őket rossz embernek, csak azon gondolkodom, hogy hogy lehettek volna ezek a tragédiák elkerülhetőek. Benneteket is ilyen mélyen megérintett a film?
4 comments
Nem láttam, nem is fogom. Gyereket vállalni aktív hegymászóként tényleg elég necces. A házastársat is lehet persze sajnálni, de ők legalább nyilván a halálos szenvedély tudatában kötötték magukat az emberhez. Nem kell ezekhez a tragédiáknak elkerülhetőnek lenni. Ez egy veszélyes sport, de szép sport is, abszolút meg tudom érteni akinek ez a szenvedélye. Nyilván kár hogy a sok szemét a hegyeken marad, bárcsak ezt el tudnák/akarnák kerülni. De szerintem ez egy szép dolog. Pl. az az utolsó kép a Szilárdról… fantasztikus. Emberünk már félig kivan, de mégis milyen eszméletlen szép helyen van! Hihetetlen lehet ott fenn. Tudom nem szeretik sokan a szenvedés és halál romanticizálását, de mégis úgy halt meg, hogy azt szerette amit csinált, ha ez nem vigasz valamennyire akkor nem tudom mi. Nem pozitív dolog ez minden hobbi esetében, ez (extrém sport) szerintem azok egyike amiben az. A saját határaik és a természet adta esélyek feszegetéséért élnek, ha ennyi volt, hát ennyi volt.
‘Megérinteni a mennyet’
Ilyen címmel készült egy remek dokumentumfilm a témáról. Elhunyt hegymászók felnőtt gyerekei mesélnek a morális kérdésről hogy szülőként mennyire korrekt ennek a azenvedélynek hódolni.
Lesz 2. rész Suhajdával? 🙁
Csomalungma