> „Írországban börtön járhat a Biblia idézéséért.” Ez volt a címe a „Bolond lyukból híradó”, az Alapjogokért Központ rendszeres videós műsora július 14-i adásának. A műsor témája „az ír zöldek” legújabb, gyűlöletbeszéd ellen irányuló törvénytervezete volt. Erről Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője azt állította: megtiltaná a sértő hangnemet minden nemi identitással szemben, így elfogadásával „tiltólistára kerülne a Biblia is”, és „egészen egyszerűen büntetendővé válnának a katolikus tanítások és a szentmise is”.
> Megvizsgáltuk az Alapjogokért Központ ír gyűlöletbeszéd elleni törvényjavaslatról tett kijelentéseit, és arra jutottunk, hogy: • a törvényjavaslat nem helyezi tiltólistára a Bibliát, • és bár szólásszabadság-párti és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelmet támogató szereplők részéről egyaránt érte kritika, nem következik belőle, hogy börtön járna a Biblia birtoklásáért vagy a Bibliából történő idézésért.
Nahát.
Párkányi Eszter megint hazudott?
Ki hitte volna.
Sose nem szokott ő olyat.
“Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok.” Teremtés könyve 19:8
A hír: “Svédországban földönkívüli Transzlezbikus Kannibálok falatoznak az szankciós energiaválság miatt kihűlt keresztény fehér csecsemők húsából”
LAKMUSZ: Ellenőriztük, és nem
Tényleg ide jutottunk, hogy ez kell?? A szovjet időben az ilyesmit legalább el lehetett mondani viccben, ld Jereváni rádió tényellenőrzései.
4 comments
tldr: nem