A Vodafone az idén nem hoz vissza semmit az állami vételárból: 51 milliárdos veszteséget termelt a cég

by Rossdaemon

12 comments
  1. Tehát 20 milliárdos állami veszteség a lenyúláson felül 🙂

  2. Nem baj, majd megint lepasszolunk 400.000 SIM-kártyát a terroristáknak (csak ezúttal nem az ISIS-nek, hanem az oroszoknak), és máris pluszban leszünk! Csak előre!

  3. Rendezünk még a nyereségéből olimpiát.. vagy akkor közpénzből!

  4. Most köttettem át a netet itthon Telekomra, technikus csávó mondta, hogy annyian jönnek át a Vodától, hogy alig bírják emberrel, nekem is 8 nappal a rendelés után tudtak csak kijönni. Szarok az árak, baszakszik a szolgáltatás és gecik kezében van, nem csodálom hogy lépnek tőlük.

  5. Szerintem adjuk el gyorsan a Lőrincnek tízmilliárdért, az ilyen veszteséges állami cégektől meg kell szabadulni!! Majd a piac helyre teszi őket, nem lehet itten ám kommunizmus!!!!!

  6. Minden egyes forintot megért. Na, szerintetek mikor lesz az országból kipicsázva a Telekom, hogy csak ők maradjanak?

  7. Akkor tessék szépen a tanároknak fizetni… Ne csak a nyereségből részesüljenek, lehet fizetgetni a veszteséget.

    Kellett a hülye tanároknak vodafonra költeni a pénzt.

  8. Majd az aktuális NER-es tulaj szépen elad minden értéket és “visszavásárolja” az állam a kiüresített csontvázat az eredeti vételáron. Mint a Mátra erőműnél. 🙂 /s

Leave a Reply