„okostábla 600 ezer forint körül, amit ugyan a szülők vettek meg, mikor még elsősök voltak a gyerekeik, akik időközben ötödikesek lettek, de az iskolavezetés szerint az „alsós tanteremé a tábla, és a felsős tanterembe is vehetnének egyet””
…meg a qrva anyád!
Magyar szeret hiába adózni.
A fenntartó köszöni szépen.
Nincs itt semmi újdonság, már 1994-ben is mi vittük a papírt meg a krétapénzt. Talán az unokáink generációjának már nem kell.
En nulla forinttal jarulnek hozza barmihez is mint szulo. Kurvara leszarnam mit csinal a tobbi szulo. En azt a penzt inkabb a gyerekem magantanitasara aldoznam.
6 comments

>”a fenntartó mit csinál?”
Nem tudni, de biztos nagyon jól csinálja, mert tavaly például 1,5-2 millió forint közötti ~~hűségpénzt~~ [“motivációs elismerést” kaptak a tankerületi vezetők.](https://444.hu/2022/11/22/osszesen-110-millio-jutalmat-kaptak-a-tankeruleti-vezetok-azok-is-akik-tiltakozo-tanarokat-rugtak-ki-vagy-fenyegettek)