Részben egyetértek, de politikusoktól mindig vicces azt a szardobálást hallani, hogy ki a NER része, meg ki nem. Kele Jancsi pl. világ életében a közszférában dolgozott, többek között a NER részeként is minisztériumban, most pedig a NER részeként kapja a pártja a pártfinanszírozást, amiből ő a fizetését kapja.
Ahogy Kerner Zsolt írta:
>csak két rövid bekezdés ugyanattól a politikustól:
>
>1,
>
>“Vagyok, vagyunk ugyanis néhány tízezren, talán millióan is, akiket a NER egészen egyszerűen kiírt ennek a nemzetnek a tagjai közül, akiket kirúgatott, megalázott, tönkretett, szétvegzált. Nem adókedvezményt és buksisimit kaptunk a miniszterelnöktől, mint te, Péter, hanem kőkemény pofonokat. Számunkra a rendszer elleni kemény, következetes küzdelem nem játék, póz, pótcselekvés stb.”
>
>2,
>
>“Az egyetem elvégzése után a Miniszterelnökség európai uniós források felhasználásáért felelős helyettes államtitkárságán kezdett dolgozni, ahol a gazdaságfejlesztési és innovációs programok értékelésért felelt. 2018-ban osztálya átkerült az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz. Itt töltött időszaka alatt elemzőként tagja volt a magyar kohéziós borítékról szóló tárgyalásokat támogató szakértői csapatnak. 2021 januárjától a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány általános-, majd projektigazgatója.”
>
>jó ez a kampány, csak túlzásba ne vigyük az önreflexiót
Bagoly mondja verébnek. A Momentum a másik beépített brigád. Az első mondat pedig tökéletesen igaz az EU pénzek trükkmesterének számító Cseh Katalinékra meg a többi elkényeztetett, hirtelen nagy ellenzékivé avanzsált figurára.
– a momentum ugyanúgy pozíciókat vakar magának mindenhol, 2019-ben is ezt tették önkorin
-azért Ungár most az LMP vezetője, mert a momentum és a többi párt oda nyomasztotta az LMP-t, hogy fogjon össze a többivel, és minden valamire való politikusuk eltűnt
5 comments
a DK modellt nem merik megfejteni ?
Mit csinál Frodó?
>!ártalmas hobbit!<