Fasza, hogy végre mégegy nagy kereszteződés átkelhető gyalogosan és nem kell alá szálni Moriának.
Hát ez nagyon feldühíti majd az összes Patapoklosi nyugdíjast!
Az semmi, de látom, hogy biciklivel is át lehet menni a Bajcsy-Váci út között szabályosan és a felüljáró használata nélkül. Régen ugye vagy átbumliztál a gyalogosok között vagy az aluljáróban, vagy felmehettél a felüljáróra, ami önmagában is veszélyes, ha a hátsókerekem meglökik, akkor simán átesek a korláton, és utána a körútról már csak kaparóval szednek fel, visztont leérkezésnél a Váci úton a középső sávba kerülök, miközben a külső kettőben épp az M2/M3 sztrádára gyorsítanak a türelmetlen Forma1 versenyzők.
Illetve nem tudom, egy-két hete voltam utoljára, akkor a tábla már megvolt, de csak a metrópótló buszoknak szóló holdfénylámpa volt kint a híd alatt keresztben. ~~Van már biciklis lámpa a Bajcsy felől érkezőknejk a Váci út felé, és vissza?~~ Vak vagyok, ott virít a második képen, és a nagy hajú szakállas biciklisarc épp várja is, hogy zöld legyen. Akkor teljes az öröm.
mar csak azt az undormany feluljarot kellene elbontani
Nagy kár, hogy azt a retek ronda felüljárót nem sikerül elbontani sehogy se. Az kellene ahhoz, hogy egy élhető tér lehessen belőle.
Szuper, a felüljárót kellene még elbontani és akkor újra egy egész civilizált hely lenne
2023 magyarország, ahol pár tetves fehér csík felmázolása hírértékű.
Zebrák mindenhol.
Ez már Afrika?
Végre, már évtizedek óta kellett volna
Különben én szívesebben mennék aluljáróba, mert gyorsabb, mint a gyalogátkelő. De ami odalent van, az Mordor. Tele van alkohoistákkal meg tolvajokkal. Így aztán okádok az egésztől.
“nem kell” lol
Szomorú jajgató keresztény énekes kultista hangok.
12 comments
*dühösSUVhangok*