Csak vajon mit fognak lejátszani benne?

Az egyből lejátszható azaz digitalizált formában létező zenék talán egy-két hónapra elegendőek. Persze lehetne kutatómunkát végezni, digitalizálni ma már ismeretlen kislemezeket, felkutatni kalózfelvételeket, stb., de egyrészt ezzel maximum a duplájára növekedne az összes lejátszható magyar könnyűzene mennyisége, meg hát – valljuk be – néhány üdítő kivételtől eltekintve a még nem digitalizált magyar zenék annyira nem is jók…
Akkor pedig marad ugyanannak a zenei anyagnak különböző szempontok szerinti újra- és újraleadása, ahogy ismerjük ezt a Retro “rádió”ból. Hasonlóképpen ahhoz, amikor ugyanazt a kb. tíz fekete-fehér filmet leadta a Duna TV Tolnay Klári, Jávor Pál és Kabos Gyula sorozatban is.
Vagy meg fogják kérni Tóth Gabit és Ákost, hogy húzzanak egy kicsit bele, csak akkor meg ki fogja hallgatni a Petőfit?

by almodhi

4 comments
  1. Gót Mami jöhet minden mennyiségben, a kérdést nem tudom értelmezni, el nem tudom képzelni, hogy valaki itt hallgat ilyen szutyok rádiókat, ez megint az, hogy a nyuggerek még emlékeznek rá hogy létezik és miattuk kell talán.

  2. Nagyon sajnálom, ami a Petőfiből lett. Volt idő, amikor szinte csak ez ment a fülesemben egyetemre és munkába menet. Ezek után ki is lehet szedni a kocsi gyorsgombjaiból.

  3. – Hazai — Orbán Viktor pálinkakóstoló műsora

    – Itthon, otthon — turisztikai magazin Orbán Ráhellel

    – Petőfi csúcs — Magyarország dombvidéki szállodái Tiborcz Istvánnal

    – Halló, Magyarok! — Gulyás Gergely válaszol a hallgatók telefonos kérdéseire

    – Hajrá, Magyarok! — focimagazin Orbán Viktorral

    – Helló, Sándor! — hírek a Belügyminisztériumból Pintér Sándorral

    – Befordultam a konyhára — Lévai Anikó főzőműsora

    A műsorok között Tóth Gabi zenél, illetve a beolvassák az MTVA híreit.

Leave a Reply