Hát fél milliárd forintért már majdnem megértem Cukiberget, hogy akkor is a képembe nyomja a rákay filipet ha harmadjára tiltom le.
Normális országban a közmédia szerepe lenne a különböző politikai oldalak bemutatása, politikai vélemények ütköztetése. Na most a közmédiát a NER kivégezte (persze nem egyedül, és nem ők kezdték, de nagyrészt ők voltak). Ezután elégedetten állapíthatták meg, hogy uralják a médiát.
Igen ám, de hamar rájöttek, hogy a politikai közbeszéd az internetre, amerikai multik által ellenőrzött szociális médiára szorult, míg a közmédiát csak a biztos szavazóik hülyébbik fele nézi.
Innentől kezdve tízmilliós, nem túl gazdag de büszkén független országunkban beindult a licit , hogy ki tudja több pénzzel támogatni Zuckerberget meg a Google-t. Egyelőre a NER áll nyerésre. De ez a történet így egyben végtelenül szánalmas.
Mindezt a pénzt értelmes dolgokra lehetne költeni, itt Magyarországon, ha a közmédia betöltené a szerepét. És akkor nem lennénk kiszolgáltatva az önkényesen cenzúrázó geci cégeknek. És a közmédiára se kéne annyi pénzt fordítani, ugyanis furcsa mód a valódi újságírás és tartalomgyártás olcsóbban kijön, mint a bérhazudozás.
Emlékeztek a nagy Facebook véltetlen ban hullámra? Az én profilom is áldozatul esett, majd néhány hónapos ügyintézés után visszakaptam, de valamit elrontottak, gondolom valami hirdetői profil részt nem aktiváltak vissza, mert azóta nem dob be reklámot semmilyen eszközön Facebook. Gyakorlatilag nem létező Facebook Premium tagságom van, ezért nem tudom, hogy kik ezek az emberek. Viszont több ismerősömet is hallottam már panaszkodni néhány a táblázatban szereplő ember miatt, hogy milyen felháborító dolgokat posztolnak (őket hirdetésben találják meg, nem követők).
Ezek alapján a kérdésem: ők valódi médiaszereplők/újságírók akarnak lenni vagy csak bele akarnak pisálni a magyar média medencéjébe? Mert *organikusan* nem értek el engem, gyanús nekem, hogy ennyit áldoznak hirdetésre, hogy legyenek emberek, akik látják a posztjaikat.
Remélem tapsolnak a fideszesek. Pezsgőt is bontsanak mert ez örömhír!
Lőrinc vagy a 4iG megvehetné a FB-t, és akkor csak át kéne rakniuk a másik zsebükbe a zsét 🙂
Lassan érik a névváltás Gigafonra.
Legszivi valaki pattintsa ra arra a narancs szinu tablara PS-ben, hogy “Seggnyalo vagyok!”
Ha egy nap 20szor jelentem, akkor 21szer kapom a képembe… és mindig jelentem, ahogy meglátom…
Kicsit gáz, hogy fél milliárdot kibasztak az ablakon és csak onnan tudok a létezésükről, hogy a telex és a 444 ekézi őket. Lehet a facebook helyett nekik kellene adni a pénzt.
11 comments
Megdolgoztunk érte!

Mindeközben: [Orbán Viktor sárgacsekket küld és adományt kér a Fidesznek](https://telex.hu/belfold/2022/01/03/ez-egy-veszelyekkel-teli-kor-orban-viktor-sargacsekket-kuld-es-adomanyt-ker-a-fidesznek)