*Azonnali hatállyal elbocsátotta a Corvinus egyetem Ádám Zoltánt, aki idén év elején etikai vizsgálatokat kezdeményezett azután, hogy egy befolyásos családból származó hallgatója annak ellenére vizsgázhatott le (a többiektől elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett vizsgát) az egyik tantárgyból, hogy előzőleg nem teljesítette a félév során előírt tantárgyi követelményeket.*
Szembe ment a feudalizmussal, megbüntette az ispán.
🤡minden diplomás
Gondolom a többi oktató és a diákok egy emberként szólalnak majd fel érte. Oh wait…
Snitches get stitches /s
Végülis, le is lőhették volna.
Nem tudjátok ti milyen volt a kommenizmusban élni! /s
Tehát kiderült hogy a tanár anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt.
Reddit népe, tudjuk már meg, hogy ki ez a hallgató, ill. ami fontosabb, kik a szülei!
Na, ezen a ponton zárnám ki a Corvinus egyetemet az összes nemzetközi kutatásból, plusz elkezdeném nem elfogadni a diplomáikat a cégek helyében.
Ha valakit ki akarnak rúgni, mindig lehet rá indokot kreálni.
Ők azt az elvet követik, hogy mindent még csírájában kell elfojtani.
Te mondjad, hogy jogállam, a te hangod mélyebb! Ugyanitt, miért nem jönnek az EU-s pénzek?
12 comments