Cím igazábol.

by Zalan_z

38 comments
  1. Pedig egyértelmű. Október 23-án a gonosz Nyugat elnyomó rezsimje elleni szabadságharcunkat ünnepeljük, ezért legyen tánc.

  2. azt akarja mondani, hogy mi úgy táncolunk, ahogy moszkva fütyül, és nem úgy, ahogy brüsszel fütyül.

  3. Egyszerű: prüsszel úgy fütyülésére megtehetjük, hogy nem úgy táncoluk, de Moszkváéra nem tehetjük meg. Az ország sorsa megpecsételődött. Moszkva kibaszott csicskája lett. Tetszik ez az új őszinteség viszont, csak még mindig tudni kell értelmezni.

  4. Befingok a zárt litfbe, akkor most én vagyok a nagy infulenszer pár másodpercig?

  5. Nem kell komolyan venni, aki nem tud Putyin mellett nyugodtan ülni az annyit is ér.

  6. Úgy érti, hogy ebben az új “szabadságharcban” Brüsszellel “lehet tárgyalni”. Ezalatt pedig azt erti, hogy mielőbb szélsőjobbosoknak kell nyerniük, így a magyarokat is kiutaljak.

  7. Nem, tényleg nem táncolnak. Tátott szájjal térdelnek az orosz és kínai bré előtt. Mikor hogy kívánja a helyzet ugye.

    Ez a “javítható” kifejezés is, Viktorka akarja az egész EU-t megjavítani, miközben az már kivetette gyakorlatilag magából? Ugyan kérem, ne álmodjon már.

  8. “brüsszel nem moszkva” Legalább néha egy igaz mondat is elhagyja a száját, mert végül is ez igaz.

  9. Flexel itt a földrajztudásával, a többit meg mellédobta a betűlevesből.
    Más magyarázatot nem tudok erre találni.

  10. Arra gondol, hogy az európai unió hasonlóan a szovjet rendszerhez, egy elnyomó rendszer (fütyülnek és várják a táncot) csak nem annyira radikális, itt még van esély tárgyalni, nem tankokkal jönnek.

    Hatalmas baromság ilyen párhuzamot vonni, ez most elég gyenge szlogen lett. Szerintem még a fideszesek se hiszik el.

  11. Azt jelenti hogy brüsszelnek nem kell engedelmeskedni, nem úgy mint moszkvának.

  12. Azt mondja hogy “igen, akkor az én kurva anyámat” és mi meg helyeseljük

  13. aztakurva, szegény Godzilla, ha tudna magyarul, megint sztrókot kapna

  14. Amit moszkva mondott, azt csináltuk (csinaljuk)
    Amit brusszel mond, azt nem.
    Tok egyszeru sztem

  15. Ezek a fogdapecsétes ávós geci dizájnok rendesen felbasznak már. Ebből ért a te néped, te geci.

  16. Erről most az jutott eszembe, hogy nagybátyám gyerekkorában mindig vakarta a seggét, és amikor megszidták akkor közölte: “hogyha akarom, vakarom, ha nem akarom, nem vakarom”. Szívesen látnám ezt is egy kormányplakáton.

  17. Ez egy dedós hiszti, nincs mit érteni rajta. Olyan, mint egy óvodás.

  18. Azért én kíváncsi lennék arra a meetingre, ahol kitalálták ezt a szöveget, és hogy ki mennyire volt beállva 😀

  19. Magyarország belépett az EU-ba vállalva a szabályokat és kötelezettségeket. Miután Viktorka ellopott egy csinos összeget az EU pénzéből, és az EU nem akar többet ellopatni, ez Viktorkának nem tetszik. Viktorka megsértődött és uszít, Petike toporzékol. Óvoda.

  20. Ez… ez nem egy mondat. Ezek csak szavak egymás után.

  21. Coming out?… Remélem valali megkérdezi gg-t a kormányinfón, hogy mire gondolt a költő 😝

    Nekem is az jön le, hogy mi már csak a javíthatatlan Moszkvának táncolunk, Brüsszel meg javulgasson még, mert nekünk nem tetszik a koreográfiája.

  22. azt akarja mondani hogy annó azt tettük amit moszva akart most meg szabaduk vagyunk és nem így van ugye?

  23. Ok, ha nem akar, nem táncol Brüsszelnek. Ezt értem.

    **De mi a helyzet Moszkvával??**

  24. Azt tanultam az elmúlt 10 percben, hogy mi bizony nem táncolunk.

  25. Én is a tehetség forrásvizével öntözöm az elhivatottság fáklyáját! A miniszterelnökúr örökbecsű szóvirágágyásainkat gondos kertészként metszi és gyomirtózza a saját gondolataival! Nekem is vannak gondolataim! De nem ám Brüsszelből, innen a kert végiből, a vékony deszkakerítés aljából. Gyakorta odaszar a szomszéd, de ő rendes orosz, nem szovjet.

  26. Még ha nem is lenne egy ordas nagy hazugság, akkor is, putyin kukiján oboázni sokkal élvezetesebb, te elmeroggyant?

    Amúgy ez tényleg így kint van Magyarország Kormánya Facebook-oldalán? Ez már bőven veri a Hírcsárdát és bármelyik, őt kifigurázó humoristát. Szép képet fest a szavazóikról is.

Leave a Reply