De ismerős:
“Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a magyarországi kommunista pártállami diktatúra részben titkosan tevékenykedő államvédelmi szervezete volt 1948 és 1956 között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt. A ténylegesen Rákosi Mátyás pártfőtitkár által mozgatott szervezet[j 1] az állampárton (Magyar Dolgozók Pártja, MDP) belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt.”
Milyen fura, hogy mindenkinek az ÁVH jut először az eszébe. Nem is értem miért lehet.
Végre egy hivatal, ami visszaállítja Magyarország szuveneritását, és leszámol az orosz beavatkozási kísérletekkel? Néhány kormánytag helyében én most nagyon rosszul aludnék.
Ezek a mocskok beavatkoznak a szlovén, horvát, szlovák, lengyel, cseh, francia választásokba, pénzelik amerikában Tucker Carlsont, és haaonszőrű haverjait, nyomják a zsét Romániába, Szerbiába, vagy épp a bosnyák szakadár szerbekhez, zsebrevágnak minden eltehető fillért ami az oroszoktól, vagy Kínából jön, diktátorokkal, háborús bűnösökkel pacsiznak hetente, de itthon, ha valakit külföldről támogatna bárki, azt vegzálják, illetve most majd jogi útra is terelhetik.
Ne legyen kétségünk, simán benne lesz a pakliban, hogy fedett külfödi alapítványokon keresztül ők utalnak majd itthoni ellenfeleiknek 10e dollárt, hogy aztán hörögve üvölthesse a média a guruló dollárokat.
Ott tartunk, hogy ügyelni sem kell a demokrácia látszatára. Semmi sem drága a hatalom megtartásáért. Inkább vesszen az a kb. 20Mrd Eur, vagyis lakosonként több mint 800e Ft EU-s pénz.
8 comments
Az ÁVH találóbb név lenne.

​
https://preview.redd.it/5vhom6qkw2zb1.jpeg?width=500&format=pjpg&auto=webp&s=31a1dba55e3f9272746e06edec112ef2535d3ccc
mi megy nálatok basszus
De ismerős:
“Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a magyarországi kommunista pártállami diktatúra részben titkosan tevékenykedő államvédelmi szervezete volt 1948 és 1956 között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt. A ténylegesen Rákosi Mátyás pártfőtitkár által mozgatott szervezet[j 1] az állampárton (Magyar Dolgozók Pártja, MDP) belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt.”
[Forrás](https://hu.m.wikipedia.org/wiki/%C3%81llamv%C3%A9delmi_Hat%C3%B3s%C3%A1g)