Maximálisan ACAB (all cats are beautiful). Egy ismerősöm apja is vidáman mesélte hogy milyen jó volt rendőrnek lenni, bement a kocsma wc-jébe, belekötött egy nagydarab cigányba, és amikor a csávó visszaütött volna, akkor előkapta a stukkert. Igaz magyar hazafi rendvédő.
[deleted]
hát, mivel üssék? a telefonkönyvek már kimentek a divatból
Teljesen jogosan verte meg a rendőr a német gecit, de nyugodtan lehet ócsárolni a rendőröket egy ilyen post alatt is
Hát az álmoskönyv szerint sem jelent jót pofánvágni egy rendőrt.
Az nem derült ki, miért állították elő ezt a derék németet 🤔
Megérdemelte, rendőrt a világon sehol nem ütünk meg.
Ha ugyanez megtörténik egy magyar szurkolóval, abból nincs hír…
A rendőrök helyesen jártak el…
Most miért, verte volna viperával?
Pedig le is lőhette volna.
Nem látok kivetnivalót a rendőri intézkedésben. Ez nem New York.
Jól tették, igazuk volt.
Günter otthon vágja állon a policájt!
Számomra nyomasztó, hogy milyen sok a jól tette, igaza volt komment, miközben a leírás alapján teljesen egyértelmű, hogy ebben a történetben senki nem tett jót semmit és nem volt igaza senkinek. Baszki, civilben érthető, ha nem is helyes, hogy ha leütik egy haverod, akkor lefogjátok és ütlegelitek az illetőt, de engem rendesen megrémiszt, hogy egy fogdán, rendőrként csinálni ezt valaki szerint ne legyen teljesen elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy a német fickó is orbitális faszságot csinált. Bízom benne, hogy inkább csak arról van szó, hogy sok kommentelő nem olvasta el a cikket véleménynyilvánítás előtt, ami szintén baj, de azért jóval kisebb.
Az mondjuk vicces hogy a zsinórt mondjuk nem adhatta le vagy dobhatta ki. Ha meg a kabát része volt, melyik kabáton nincs zsinór? Azt megértem hogy ütötték, a német választotta hogy annak van igaza aki nagyobbat üt. De gondolom az indító ok elég gyanús a hármas letartoztatáshoz, provokálhatták a németet.
18 comments

És a gumibot milyen nemzetiségű volt?!!
Nem volt repjegye.