Probléma ezzel mindig az, hogy a nyilatkozatok a jelenlegi fejlettségi szinten értelmezhetőek. Az autók megjelenése előtt mindenki azt hitte, hogy a nagy világvárosok lovaskocsik számának növekedése miatt elsüllyednek az ürülékben…
Nem azt mondom ezzel, hogy nincs előttünk egy feladvány, ami jelenleg első nézésre megoldhatatlan, csak annyit, hogy az összeomlás mellett megvan arra is az esély, hogy hasonlóan a korábbi évtizedek, evazazadokhoz a megváltozott viszonyokhoz technikai fejlődés útján alkalmazkodunk.
Az igazi trükk szimplán ketté osztani a társadalmat, országonként, megfelelően, helyien, okos módon. És rávenni mindenkit a balták élezésére. Az nem számít, hogy mibe fogunk beledögleni, bármilyen módon is legyen a totális vég. Nem vagyok én sem különb, ahogy senki más sem. A klímakatasztrófa sem elkerülhető dolog, de valószínüleg túl fogjuk élni egy ideig, de jó lesz?
> hanem a gondolkodásmódunk megváltoztatásától várhatjuk
ezen a ponton be is csukhatod a cikket. ezt kurvára fölösleges 8 milliárd embertől várni, meg elmondani nekik, hogy “akkor mostantól minden kényelmedet, elért életszínvonaladat add föl, mert akkor majd jó lesz”. igen, ez algoritmusban jól hangzik. a való életben meg ilyen nincs. akkor se, ha mindenki tisztában van a következményekkel.
ezt maximum rákényszerítheted a népekre, csak akkor meg a kurvanagy hullahegyekkel lesz nehéz elszámolni.
Energiamegmaradás törvénye.
Nem vész el, csak átalakul… az EV kocsi a legjobb példa rá.
A lokális városi szennyezés csak át lett rakva máshova, sőt mint javíthatatlan elektronikai hulladék és rövidebb életciklussal még rosszabb is, mint a hagyományos belsőégésű”javítható”
Imádom ezt a cikket, minden szava arany. Nagyon jól összefoglalja, miért élünk ilyen sz.r világban mostanra. Gyökeresen más berendezkedés és teljes szemléletváltásra lenne szükség, ami jó eséllyel nem fog megvalósulni, amíg abból nem tudnak hasznot húzni és itt harap a történet a saját farkába.
> Nem tudunk egymással leülni és egy jót beszélgetni, mert erre nincs idő: „ne hari, most ezer dolog van, de később majd mindenképp”, nem ezt mondogatjuk egymásnak? És valahogy el is hisszük, de aztán többnyire később sem jön össze.
Mint ez az idézet is mutatja, az interjúalany összekever különböző problémákat mintha mindegyik ugyanabba a témakörbe tartozna. Ez itt konkrétan egy tipikus boomer szöveg aminek nem igazán van köze a fenntarthatósághoz. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a CO2 kibocsátás problémáját nagyon nem szép a környezetszennyezéssel összekeverni (ami nem növeli az üvegházhatást) mert az előbbi ami nagyon sürgető probléma a globális felmelegedés miatt.
Eleve nem értem ezt a fenntartható fejlődés dolgot. Egy zárt rendszerben, véges erőforrásokkal, nem fenntartható a fejlődés.
A relokalizációs elméletei nagyon naívak. A specializáció nem egy mai folyamat (komparatív előnyök stb.), de mára hatalmas méreteket öltött. Nem lehet mikrocsipgyár minden országban, gazdagabb országban nem akarnak ruha (vagy akku) gyárban dolgozni a helyiek stb. Még itt nálunk EU szinten esetleg le lehetne osztani, de olyan környékeken ahol ellenségekkel vagy nem annyira baráti országokkal vannak körülvéve pl. Izrael ez regionálisan elég nehéz lenne.
Látom ma ilyen szélsőbal napunk van, mondom ezt 2 cikk után…
A bolygót nem az tette tönkre (mert már tönkre van téve, már csak azért megy a “csata”, hogy a globális felmelegedés szimplán rossz vagy nagyon rossz hatással legyen a bolygóra), hogy XYZ műanyag szívószállal itta az üdítőt / autóval járt be a munkahelyére, hanem a late-stage capitalism, azaz a késői kapitalizmus, ezen belül is az óriás cégek, konglomerátumok, a túlhajszolt profitmaximalizálás miatt.
e/acc
Épeszű országokban erről nem ülnek le beszélgetni, hanem csinálják. Ahogy az integrált oktatást is. Meg az egészségügyet. Meg a többit. Innen nézve Magyarország képmutató vergődése szomorúan szánalmas.
Elsonek is be kene fejezni az atomenergia elleni remisztgetest es inkabb telepiteni, vagy a toriumos megoldast fejleszteni. Ha kivesszuk a fossziliseket a kepletbol akkor a kieso energiat helyettesiteni kell. (Napelem erre edeskeves) Foleg a villanyautok elterjedesevel surgeto ez a dolog.
Igazából nem is értem, ki a lófasz gondolja néhány matematikaórán alvó közgazdászon kívül, hogy létezik fenntartható fejlődés. Valaki mutasson már nekem egy olyan természeti folyamatot, aminek ha lemodellezzük a függvényét, végtelenül növekszik, mindenféle maximum, vagy határérték nélkül. Még ha egy szellemi sérült gyerek elé odateszek egy doboz kockacukrot, hogy építsen belőle égig érő tornyot, az is rá fog jönni, hogy lehetetlen, kb. 2 percen belül. Ezek meg évtizedek óta fenntartható fejlődésről magyaráznak.
14 comments
Okejo!