Áder beszédeitől sosem éreztem magam borzalmasan rosszul. Szégyelltem minden magyarságom Nováktól. Kommunista duma, van kenyér, ez a teljesítmény 13 év kétharmados kormányzása után. Nem vagyok egy gyenge lelkű férfi, de sírni van kedvem a csalódottságtól, ha a beszédre gondolok. Ezt kellene elemeznie a gyerekeknek a suliban, sőt, szerintem Magyarország bukását érdemes felvenni az alaptantervbe a világon minden országban, hátha tanulnak a hibáinkból.
SZÁMÍTÓGÉPES JÁTÉK
Ez a beszéd különösen annak fényében szomorú, hogy anno nekünk valamikor még író-műfordító köztársasági elnök is jutott, aki képviselte az országot.
Jó, hát Aláírós Katit nem az eszéért tartják…
Abszolút újratöltődtem. A tavalyi videójátékot nem Magyarországon játszottam.
Nem kell már elcsoszogni Indiáig ha szent tehenet szeretnél látni – ez azért a nemzeti kormány mellett szól..
Minek mennék végig, már kilootoltak mindent ezen a szinten
Az megvolt, hogy mindenkivel koccintott, a gyerekekkel is, majd amikor eljutott a roma sráchoz, őt kihagyta, és újrakezdte a másik oldalról?
Nem is tudom mikor játszottam utoljára olyan játékkal, aminél a pálya végén újratöltődött az életem.
Tuti chatgpt írta a szöveget.
Annyira szánalmas, izzadtságszagú az erőlködésük a fiatalok felé. Persze lehet idővel be fog találni, de középkorúként nagy kellemetlen érzés tölt el OV Tiktokja láttán is.
Van egy tippem a nagysagos asszony maximum a szuper marioval jatszott, egy ot percet, ket javorszarvas kozott
21 comments
Ez igaz?

jó lenne betölteni azt a mentést amikor még nem basztàk szét az országot..
Annyira vagány ezzel a videójátékos hasonlattal!

Tenyeres-talpasnè a fiatalokhoz is szólt
Noob
Ezt mondta?? Tényleg ezt mondta a szájával?!?
Miután kiment belőlem az alkohol hatása, elment az életkedvem. Ez annak számít?
You mean videójáték??
https://preview.redd.it/vh5g7i0waz9c1.jpeg?width=1280&format=pjpg&auto=webp&s=f96deff869c9280bb07b7d2b3bde70676daec3fe
Erről a Dark Souls játékok jutnak eszembe…

Wow ez komoly?