Eddig is csak egy jellemtelen féreg volt, ezután is az csak marad, kár rá minden szó.
Akinek nincsen képviselőknek kiutalt autója sofőrrel, az annyit is ér.
“Az őszi hónapoktól lehetővé teszik a bankkártytás fizetést az összes sárga Volánbuszon, ezután a készpénzes fizetést 200 forint plusszal terhelik majd.”
Ez tök jó lesz majd – a világ végén, térerő nélkül felszálló utas fizethet pluszban, mert nem tud kártyával fizetni, mert a terminál nem működik.
> “amúgy pedig Budapesten sincs ingyen ebéd”.
Az országos költségvetésbe bőven nettó befizető Budapestnek pofázik ingyen ebédről ez a degenerált kádárista abortuszszökevény
Debrecenből akarnak fővárost csinálni, mert már ők is látják, Budapesten esélytelenek
Valaki kérem erősítsen meg engem, hogy ez csak egy vicc, és én nem ilyen országban élek. Kérlek. Többet már nem nagyon bír el a depresszióm.
Hülyeség a cím. Maga a hvg írja:
>Lázár ugyanakkor a sajtótájékoztatón tett egy “marha egyszerű, új ajánlatot” Karácsony Gergelynek. Március elsejéig “áll az ajánlata” – mondta, ennek lényege pedig abban áll, hogy a kormány elfogadja a Budapest-bérleteket a MÁV és a Volán járatain Budapest határain belül, viszont cserébe fogadja el a főváros Budapesten a vármegye és országbérleteket a BKK járatain.
Ettől persze még sokkal nem jobb a helyzet.
Ez aztán az ajánlat. Budapest fogadja el a 9450 forintos megyebérletet a járatain amit az állam szed be, de azért gondolom működtesse tovább a teljes infrastruktúrát szinte teljesen saját költségen.
A patás ördög ellen nincs védelem, de a választási demencia is gyógyíthatatlan még…
> Debrecen előre megy, nem hátra!
Miután Magyarországra ez már egyre kevésbé mondható el, így szemmel láthatóan lejjebb adták az igényeket. 🙂 /s
—
ez is fincsi:
> ha minden jól megy, Debrecen hamarosan a magyar GDP 4,5 százalékát fogja adni”.
közben meg:
“Hazánk gazdasága erősen fővároscentrikus, 2020-ban a bruttó hazai termék (GDP) 37%-a Budapesten, további 11%-a Pest megyében koncentrálódott”
Az a jo, hogy a Budapest-berlet megszuntetesevel elsosorban pont nem a budapestieket szopatjak be nagyon, hanem a kornyekbelieket. Ok meg aligha Karacsonyra lesznek morcosak emiatt…
Akkor a kurva anyádat
Ergo akkor most minden agglomerációban lakó bedzsal Bp közig határán belülre autóval és megy tovább BKK bérlettel. Minden fellow kül- és kertvároslakó nevében is köszi tes. Mindig is egy parkolóban akartam élni.
Nagy családok a magyar segítségének!
Mégis milyen jogon szól bele a BKK és Budapest dolgába ez a lúzer lakáj?!?
Budapest mint városállam mikor?
A kurva anyját
Minden észszerűséget nélkülöz a tervezet, lázárból meg ismét süt a cinizmus. Ebből is látszik hogy az ég világon semmi más célja nincs ennek, mint a **bosszú**. Vajon mikor mondják azt az érintett bp-iek hogy “hát akkor kard ki kard”? Mikor már összeomlott a tömegközlekedés? Vagy most is majd simán kifizetik a dupla bérletet? Aminek az ára ráadásul már a maffiához kerül a BKK helyett?
Ez továbbra is teljesen hülyeség, hiszen Pest megyének nem része Budapest, miért fogadnák el a bérletet? Konkrétan Budapest gyakorlatilag egy külön megye, és abból a legnagyobb.
Áldani fogom a napot amikor végre el tudok menni ebből a pöcegödörből.
Vicc, hogy tegnap vetter 49 euroért Deutschland Ticketet, ami olcsóbb, mint lézerjani országbérlete, és több dologra jó…
És aki pl megyehatáron át ingázik 10-20kmet, az vehet két megyebérletet az eddigi kilóméteralapú helyett?
Tök jó, hogy az olcsó német klimaticket országbérlet öltletet sikerült átvenni, de közben megmagyarosítani, minden értelmet elhagyni, de mindenkivel jól kibaszni…
azt sem tudom bazdmeg hol van debrecen, ez a bazari majom meg felszopja az egekbe lassan azt a folosleges falut
Telex cikkből:
“Az összes ország- és vármegyebérlet előtti akadályt elhárítjuk: minden járaton korlátozás nélkül (például InterCity) érvényes lesz – jelentette be Lázár. ”
Itt akkor tömegverekedés lesz az 1 IC kocsis járatokon a helyekért?
Nincs itt most már mese, függetlenedni kell a picsába az országtól. Majd kinevezik felcsútat az új fővárosuknak, aztán boldogulnak, ahogy tudnak….
Ez a lépés a nagyobb városok helyi tömegközlekedésének összeomlásához vezethet nagyon gyorsan. Mert ha teszem azt Budapesten végül elfogadnák a vármegye- és országbérleteket, akkor majd ugyanerre a sorsra jut Miskolc és Debrecen is. Gyakorlatilag megszűnne a bevétele az összes helyi szintű közlekedési cégnek.
27 comments

**KESMA:**
https://preview.redd.it/ay8aufdk7ebc1.png?width=945&format=png&auto=webp&s=e4ecf0996aa89dc1ac4d99182b61b3e23521941c