
*Disclaimer: A cím alapján egy mérce.hu írásnak tűnhet, de kérlek ne ítélj elhamarkodottan!*
Bár a Lázár János által bejelentett új tarifarendszerben sok pozitív és szükséges változást is fel lehet fedezni, de van egy olyan szándék mögötte, amit nem tudok nem észrevenni.
Tavaly tavasszal, amikor bejelentették a megye- és országbérletet heti rendszerességgel utaztam Budapestre távolsági busszal. Mellettem közalkalmazottak panaszkodtak az új bérletre. Azon rettegtek, hogy majd sokan lesznek az olcsó ár miatt, és *kitudja* milyen emberekkel lesz tele a busz, tolongani kell és le se lehet majd ülni. Az ebből várt káoszra és összeomlásra már megváltásként hivatkoztak. Persze ebből semmi sem következett be.
Nem én vagyok a legjobb ember arra, hogy értékelje a rendszer sikerességét. A megye leosztás elég suta, mert sok vidéki városnak a vonzáskörzete túlnyúlik egy megyén. De mint laikus – aki egy időben sokat tömeg-közlekedett – pozitívnak tűnik. Azóta emeltek árat, most kivezetik a korábbi bérleteket, nem titkolt cél az utasokat az új bérlet irányába terelni.
Márciustól 990-ért megye- 4990-ért országos napijegyet válthatunk. Ami azt is jelenti, hogy 15 km felett (oda-vissza), ha az adott megyében utazunk már érdemes a napijegyet venni. A mostani bérlet-kivetetés alapján számíthatunk rá, hogy a sima jegy is megszűnik a jövőben és csak a napijegy marad.
Bár ez nem egy magas ár (meglepődnék ha sokáig így maradna), nemrég a legkisebb összeg, amiből még el lehet jutni valahova, csupán pár száz forint volt, ma annak többszörösébe kerül. Összefoglalva az történt, hogy a kis távolságú alkalmi utazás jelentősen drágult, míg a hosszabb rendszeres nagyon kedvezményessé vált.
Mivel büszkén azon nem-szerencsések közé sorolhatom magam, akik a vidéki helyközi közlekedéssel is sokat utaztak. Elmondhatom, hogy ezeken a vonalakon – a munkába és iskolába járókat leszámítva – a legszegényebb réteg utazik, akiknek semmilyen más lehetőségük sincs eljutni A-ból B-be. Például a legközelebbi hozzátartozóikhoz, akik a közeli kistelepülésen laknak elszórtan. Orvoshoz, vizsgálatokra vagy egyéb ügyes-bajos dolgaikat intézni.
Nekik nem lesz 10 ezer forintjuk minden hó elején megyebérletre. Miközben lehet, hogy alkalmanként – ha úgy jön ki – már így is többet fizetnek ki jegyre, de azt nem engedhetik meg maguknak, hogy úgy vegyenek bérletet, hogy azt nem utazzák le.
Így “ezek” a sokak által kellemetlennek tartott emberek eltűnnek a járatokról. A többségi társadalom – aki szereti a szegénység problémáját a szőnyeg alá seperni vagy tudomást se venni róla – végre fellélegezhet. Vihetik a CSOK-os gyerkőcöket örömutazásra a helyi sihuhun. Az állam bátran költhet milliárdokat új járművek beszerzésére, hiszen már magunknak vesszük.
Ha valaki ezt túlzásnak gondolja, én simán el tudom képzelni, hogy az adott minisztériumban megszületik egy ilyen “társadalompolitikai elképzelés” két kávé és levélváltás között, amikor épp azt próbálják kitalálni mit hazudjanak a telex.hu-nak ([videó](https://www.youtube.com/watch?v=8bWHoFU4hsY)). Nyilván nem egy deklarált cél, de Lázár “akinek nincs semmije, az annyit is ér” János minisztériumában ez a kultúra nem elképzelhetetlen.
De nem akarok ennyire rosszmájú se lenni, ez még korrigálható az új tarifarendszerben, ami nem rossz csak a szegényeket felejtették ki belőle. Azt meg senki nem gondolhatja komolyan, hogy a vidéki tömegközlekedés nem egy szociálpolitikai kérdés, legalábbis reméljük.
by arnyekbocs
14 comments
Igen, ez igy logikus. Ironikus, hogy az a part csinalja ezt meg veluk, akit megvalasztottak.
Nagy hülyeségnek tartom, hogy nem távolságalapon fizet az ember. Egyik ismerősöm jól járt a megye bérlettel, mert majdnem 50 km-re megy busszal és ott már megéri. Viszont, akik ugyanezen az útvonalon közlekednek csak később szállnak fel és így rövidebb az út nekik már drágább lett a bérlet. Aztán ugye ott vannak azok, akik megyehatáron laknak és rövidtávon közlekednek. A közelemben van egy nagyobbacska város, aminek a környékén falvak vannak. Viszont ez a város megyehatáron van. Azoknak az embereknek duplán szívás, mert meg kell venniük az országbérletet. Nem értem, hogy miért nem maradhatott a távolság alapú elszámolás. Szintén szívás, aki mondjuk 5 km-re lakik egy nagyobb várostól. Az án lakhelyemhez (kisváros) van közel kettő kisebb település, ami a város része, de 5 km-el odébb. A távolsági buszokkal lehet bejárni. Ők megint csak megszívták. Illetve, ha mondjuk van valaki, aki csak néha járna be a városba és olyankor venne egy sima menetjegyet, akkor most rosszul jár, hogy csak napijegyet tud venni. Nem mindegy, hogy vesz 200-ért (nem tudom, hogy pontosan mennyi) egy jegyet vagy 990-ért egy napijegyet. Teljesen átgondolatlan ez az egész. Ráadásul szerintem országos szinten nézve elég sokan vannak úgy, hogy kisebb falvakról, településekről mennek dolgozni a közelben (15-20 km) lévő nagyobb településkere.
>Mivel büszkén azon nem-szerencsések közé sorolhatom magam, akik a vidéki helyközi közlekedéssel is sokat utaztak. Elmondhatom, hogy ezeken a vonalakon – a munkába és iskolába járókat leszámítva – a legszegényebb réteg utazik, akiknek semmilyen más lehetőségük sincs eljutni A-ból B-be. Például a legközelebbi hozzátartozóikhoz, akik a közeli kistelepülésen laknak elszórtan. Orvoshoz, vizsgálatokra vagy egyéb ügyes-bajos dolgaikat intézni.
mint a 65 év felettiek és a 14 év alattiak, tartós betegek, fogyatékkal élők és nagycsaládosok, akik mind ingyen utazhatnak? Igazából én ezen annyit korrigálnék, hogy 16. (tankötelezettség), esetleg 18. (nagykorúság) életévig emelném meg a korhatárt.
Hidd el, aki ingyen akar utazni, az elintézi magának…
teljesen fogyatékos ez a megye, bocsánat vármegyére feszülés, teljesen irreveláns majd mindenkinek milyen megyében lakik, egy okafogyott feudális maradvány.
Unpopular opinion: az egesz tomegkozlekedest az orszag osszes jaratan (minimum a jelenlegi szinvonal fenntartasa mellett) teljesen ingyenesse kellene tenni mindenki szamara. Ki tudnam fejteni, hogy miert gondolom igy es miert hulye aki mast gondol, de most nincs hozza kedvem.
Az biztos, hogy kurva mérges leszek, ha megszűnik a sima viszonylati menetjegy. Gárdonyban lakom, fater Budapesten. Ha megyünk, vonattal megyünk, egy irányba 930 a jegy. Oda vissza 1860. Ez mindenhogyan drágább lenne (nyilván a két megyés napival csak minimálisan), de ha jönnek a gyerekek is, akkor a kedvezménnyel már jóval olcsóbb a sima jegy.
Ha így is lenne, akkor se szándákos ez, csak simán inkompetens barmok vannak a döntési pozíciókban itt is. Emellé persze nagy kövér erkölcsi nullák is, így ha tudnák mivel járhat a változás, akkor is leszarnák.
ööö…
dehát a menetjegy megmarad, aki alkalmanként utazik, vesz jegyet ugyanúgy, ahogy eddig…
bérleteknél is, a vármegyei bérlet egyedül az 5 km-esnél drágább, a 10 km-es esetében már jobban megéri a vármegyei (vagy 10-25 km a “rosszuljárási tartomány” azoknál, akik két vármegyében utaznak), ezek azért elég kevés embert érintenek ahhoz, hogy ennyire komoly társadalommérnökösködést meg szegényellenességet lássunk mögé
Egyszerű adóemelés ez is, mint amikor bevezették a megyematrica-rendszert, de cserébe fizetőssé tették az összes gyorsforgalmit, bevezetőt stb.
Sokkal nagyobb gond, hogy a tömegközlekedési rendszerben lesz kevesebb a bevétel, miközben a nerfidesznyik kormány se szereti adóforintokból támogatni az egészet.
Növekvő támogatást nyújtani nem is fog!
Nem lesz képes a tömegközlekedés új eszközöket venni idővel, mert feléli tartalékait, ha még egyáltalán vannak neki.
Egyébként 1998 óta nem világos, hogy a nerfidesznyik kormány a gazdagoknak és a nerhaveroknak kedvez, a többit pedig nagy ívben lexarja?!
De itt nem az a nagy átverés, hogy az intézkedés után a bérletek utáni bevétel felett, a Fõváros helyett a kormány fog rendelkezni?
Csak nekem tūnik kivéreztetési próbálkozásnak?
Pont Lázár *akineknincssemmijeazannyitisér* János foglalkozna a szegényekkel?
Pici országban sok apró megye. Inkább lett volna régió, abból is van 3, és a határon is átnyúlik