“Három hete magyarázkodom, hogy miért”

Nagy Ervin vadiúj külsővel, de ugyanazzal a felfogással és ugyanazokkal az értékekkel jelent meg a Friderikusz Sándorral való beszélgetésen. A közkedvelt színész többek között elárulta, miért nem szerepel mostanában magyar filmekben, illetve, hogy miért tartja fontosnak a társadalmi szerepvállalást.

Nagy Ervin nemrégiben Borbély Alexandrával adott interjút Friderikusz Sándornak, ahol a színész hidrogénszőke hajjal jelent meg, ami a műsorvezetőt is igencsak meglepte, ezért rögtön nekiszegezte a kérdést, hogy miért váltott hajszínt.

“Ez nem „csibeszőke”, ez „svédszőke”, és játszom majd az RTL Klubnál egy új sorozatban, ahol egy svéd producert alakítok, ezért befestették”

– mondta Nagy Ervin.

“Kicsit hamar mondtam igent, mert három hete magyarázkodom, hogy miért ilyen csibeszőke a hajam”

– tette hozzá.

Emiatt nem vállal magyar filmeket