Nemcsak hazai őslénytani különlegesség, hanem új adat a Kárpát-medence egykori, szubtrópusi klímájáról is.

Pula a Bakonyban, Veszprém vármegyében található település, amelyet történelmi kincsein túl számos természeti érték gazdagít. A falutól keletre található egykori alginitbánya a hazai őslénytan egyik klasszikusnak számító ősmaradvány-lelőhelye. A korábban itt elterült krátertó nagyjából négymillió éves (pliocén korú) üledéke, az alginit számos növény és állat testének maradványait őrizte meg: nem ritkák itt a levélkövületek, a különböző ízeltlábúak vagy halak lenyomatai, de ismertek innen nagytestű emlősök, pl. orrszarvúak maradványai is.

Az itt gyűjtött több száz ízeltlábú-kövület között volt egy poloskamaradvány, amely nemrégiben felkeltette a szakemberek figyelmét. A poloskakövületet még Szappanos Bálint, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának munkatársa fedezte fel egy évekkel ezelőtti terepbejárás során. Noha a példány állapota első ránézésre nem sok jót ígér, kellő mennyiségű kulcsfontosságú morfológiai bélyeg őrződött meg rajta ahhoz, hogy rendszertani helyzetét közelebbről is megvizsgálhassák a kutatók. A vizsgálatok eredményei alapján a példány a Cylapinae mezeipoloska alcsaládba tartozik, azon belül pedig egy új poloskanem új faját képviseli. A kutatócsapat az új faj nevét Pula falu nevéből, valamint a lelőhely (egyben a példány) korából rakták össze: Pulafulvius pliocenicus.

Az új faj beazonosítása számos ponton kiemeli a pulai lelőhely tudományos jelentőségét.

Mindenekelőtt, noha a hazai őslénytani kutatások már számos ponton érintettek rovarokat (például borostyánkő-kutatások során), a P. pliocenicus az első hazai őspoloska-faj. Emellett a P. pliocenicus önnön alcsaládjának, a Cylapinaenek legfiatalabb fosszilis tagja.

A: a pulai őspoloska, a Pulafulvius pliocenicus maradványa; B: A példány habitusrajza; C: Az új faj mesterséges intelligenciával készített rekonstrukciója (forrás: ELTE)

A Cylapinae alcsalád ma egy trópusi-szubtrópusi elterjedésű poloska-alcsalád, így a kutatók azt feltételezik, hogy Európa középső és keleti régiójából (beleértve a Kárpát-medencét is) a pleisztocén lehűlés miatt tűnhettek el. A pulai krátertó paleoklimatológiai aspektusai a helyi alginitben megőrződött négymillió éves halálközösség alapján jó közelítéssel rekonstruálhatók: a helyi leletanyagban felismert egyéb mediterrán ízeltlábú-faunaelemek (például sünbogarak, termeszek), valamint maga az új poloskafaj is az egykori élőhely klímájának nedves szubtrópusi mivoltáról alkotott elképzelést erősítik.

A munkából született tudományos publikáció a Palaeobiodiversity and Palaeoenvironments szaklapban jelent meg.

(Forrás: ELTE. A címlapkép AI-illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink