Magyarország álláspontja egyértelmű: nem akarjuk, hogy növekedjen azon országok száma, amelyek nukleáris fegyverrel rendelkeznek – írta a tárcavezető.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter iráni kollégájával (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)
Az iráni külügyminiszternek elmondtam: továbbra is a diplomáciai megoldásnak vagyunk a hívei. Szeretnénk, hogyha a korábbi nukleáris megállapodást vissza lehetne állítani. Ez a világ biztonságához most nagymértékben adna hozzá – tette hozzá.
Szijjártó Péter: Nemzetközi ellenőrzés szükséges
Szijjártó Péter kiemelte: helyesnek tartja, hogy Irán esetében is a korábbi nemzetközi megállapodás alapján a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felügyelje az ország nukleáris programját. Magyarország célja, hogy visszaálljon a korábbi, békésebb állapot, vagyis a NAÜ teljes körű hozzáférést kapjon az iráni nukleáris tevékenységről szóló információkhoz.
Diplomácia, nem fegyverkezés
A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország továbbra is a diplomáciai megoldások híve.
Szeretnénk, hogyha a korábbi nukleáris megállapodást vissza lehetne állítani. Ez most jelentősen hozzájárulna a világ biztonságához
– fogalmazott.
Szijjártó Péter azt is felidézte, hogy idén éppen száz éve, hogy Magyarország és Irán között létrejött a diplomáciai kapcsolat, amelyet a mostani helyzetben is fontos alapnak tart a két ország közötti párbeszédhez.