Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere is részt vett az október 23-ai Békemeneten. A tömegben haladva a HírTV kamerái előtt beszélt arról, mit gondol az összegyűlt tömegről, valamint az esemény jelentőségéről.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf valamint Sasvári Sándor a Békemeneten Fotó: RipostSzalay-Bobrovniczky Kristóf: a Békemenetre és Magyarországra figyel a világ
A miniszter a Bajtársak Digitális Polgári Kör tagjaként jelent meg a Békemeneten.
“Nagyon sok ember van, akiben van a most kialakuló nemzetközi helyzet miatt egy olyan érzés, hogy fontos az ország szempontjából is, hogy béke legyen meg biztonság.
Négy éve tart egy rettenetes háború a szomszédunkban, ami szedi az áldozatait, és nem látszik, hogy hol lesz ennek a vége. Most Magyarországra fókuszál a világ. Ebből a rendezvényből, a Holdról is látszik, hogy mi vagyunk a béke szigete!
Ez az üzenet, és a Miniszterelnök Úr aktiv, több éve tartó békepárti megnyilvánulásai elhozták azt, hogy a béketárgyalások következő fordulója reményeink szerint Budapesten tud lenni. Ezen keresztül a béke iránti elkötelezettségünk tovább erősödik” – magyarázta.