Nagy Márton megerősítette, hogy valóban zajlottak Washingtonban egyeztetések egy devizaswap-keret felállításáról, ami majd végsősoron az amerikai Pénzügyminisztérium és az MNB közötti megállapodás lesz. Minderről viszont a Magyar Nemzeti Bank részvétele nélkül tárgyalt a Kormány, de Nagy Márton mindenkit megnyugtatott, hogy a miniszterelnök már tájékoztatta a fejleményekről a magyar jegybank elnökét.

Hogy miért probléma ez?

Mert az MNB-nek a jegybank törvényben meghatározott feladatai végrehajtása tekintetében függetlennek kell lennie, azaz nem kérhet és nem fogadhat el utasítást a Kormánytól vagy politikai párttól. És ezt nem csak az MNB-törvény írja elő, hanem az Európai Unió Alapszerződése is.

Márpedig egy devizaswap-keret a jegybank egyik fontos feladatához, az árfolyampolitikához szükséges. Így arról a jegybank feje fölött megállapodni, sőt nélküle a technikai részleteket is leegyeztetni, nagyon is a jegybanki függetlenség megsértésének tűnik.

És miért fontos ez?

Mert a jegybankoknak az aktuális kormányoktól való függetlensége biztosítja, hogy ne születhessenek olyan rövid távra fókuszáló döntések, amelyek a politikai pártok esetleges újraválasztását segítik, de hosszú távon komoly költséget okoznak az egész társadalomnak. A korábbi évtizedekben a jegybanki függetlenség fontosságának a felismerése és törvénybe iktatása nagyban segítette a fejlett országokban az infláció visszaszorítását és az árstabilitás megteremtését.

Miniszter Úr! A jegybanki függetlenség semmibevétele lehet, hogy Argentína esetében, aki pár héttel ezelőtt hasonló megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, teljesen elfogadott eljárás lenne, de itt Európában ez nem az!

https://www.facebook.com/karmanandras/posts/pfbid02CfTKcExuPEahX8uwqLDKHUQCZhFJeFaFDgZALZV4FJsixHysD7qLjeFsrX8ezo7Ul

by deniel_son

7 comments
  1. Nem emlékszem, hogy Magyarországon a jegybank valaha is független lett volna. De esti mesének jó.

  2. Nem tudták, de majd most megköszönik az infót és természetesen visszavonják. AZ MNB független volt eltolcsy alatt is és most varga alatt is csak az lehet, ez nem kérdés.

  3. Nap mint nap átnyúlnak a törvényi kereteken, alkotmány sértenek, stb. miért pont ezen csodálkoznánk?

  4. „Valószínűleg az egész egy blöff, a médiának szóló, gazdaságilag nehezen értelmezhető nagy bejelentés, ami mögött ha lesz valami, akkor majd a szakértőkkel kezdenek róla a tárgyalni” – értékelte a washingtoni találkozó után Orbán Viktor által [belengetett amerikai pénzügyi védőpajzsot](https://telex.hu/gazdasag/2025/11/09/amerikai-penzugyi-vedopajzs-swap-line-orban-viktor-donald-trump-megallapodas) Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök, közgazdász, politikus, egyetemi tanár az Egyenes Beszéd hétfő esti adásában.

    [https://telex.hu/belfold/2025/11/10/bod-peter-akos-egyenes-beszed-donald-trump-orban-viktor-talalkozo-penzugyi-vedopajzs](https://telex.hu/belfold/2025/11/10/bod-peter-akos-egyenes-beszed-donald-trump-orban-viktor-talalkozo-penzugyi-vedopajzs)

  5. Amúgy a többi főbérlőnknek… Kínának, Oroszországnak, Egyesült arab Emírségeknek ez hogy tetszik? 🤔

  6. szerintem az h az MNB elnoket a kormany kuldi pont megmutatja h mennyire fuggetlenek…. pont mint a kormany es a Fidesz, vagy amennyire a koztarsasagi elnok vagy az ugyesz fuggetlen… Magyarorszagon jelenleg csak a Fuggetlen Allamok Kozossege fuggetlen es az sem

Comments are closed.