



Több tízezer tüntető gyűlt össze november 17-én, a bársonyos forradalom emléknapján a pozsonyi Szabadság téren, ahol először a négy ellenzéki párt – a Progresszív Szlovákia (PS), a KDH, az SaS és a Demokraták – közös megmozdulására került sor, majd közvetlenül ezután következett a Béke Ukrajnának és más civil szervezetek demonstrációja.
Az ellenzéki tüntetésen elsőként Pozsony főpolgármestere, Matúš Vallo szólalt fel. „Ez az a nap, amitől minden autokrata fél a világon – a miénk is” – mondta Vallo Robert Fico miniszterelnökre utalva, emlékeztetve, hogy november 17-e a szabadság, a demokrácia és az állampolgári elköteleződés ünnepe.
„Fejet hajtok a bátorságotok előtt, amiért ma itt álltok” – kezdte beszédét František Mikloško, a KDH veterán politikusa és a bársonyos forradalom egyik meghatározó alakja. Szerinte azáltal, hogy a kormánykoalíció megszüntette november 17-e munkaszüneti jellegét,
„Robert Fico és a kormánykoalíció ki akarja törölni az emlékezetünkből a modern kori történetünket, amely november 17-én kezdődött”.
Az ellenzéki akción utolsóként a legerősebb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke, Michal Šimečka szólalt fel, aki beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik 36 évvel ezelőtt kimentek a terekre, és kiharcolták Szlovákiának a demokráciát. Ficónak azt üzente, veszíteni fog, ahogy a kommunisták is veszítettek 1989-ben, mivel akárcsak a kommunisták, ő sem érti a diákok bátorságát és szabadságvágyát.
„A szabadság iránti vágy erősebb a hatalom arroganciájánál. Az ellenállás egyetlen gesztusa erősebb tíz gyűlölettel teli kormányzati sajtótájékoztatónál. A krétával írt üzenetek erősebbek lesznek, mint Erik Kaliňák összes manipulált videója”
– mondta a PS vezetője, utalva a poprádi diákok által elindított “krétás forradalomra”.
by HunStats
12 comments
Úgy látom 2025-2026 a történések éve lesz 🙂
Majd megunják és hazamennek
Kassát 20 ezerre saccolják. A többi megyei jogú városban 5-7 ezer ember lehetett kint.
Edit:
Egyébként ugyanaz a kontraszt, mint mondjuk Magyarországon. Amíg a nép és az ellenzék az utcán jön össze, addig Fico pár ezer buszoztatott ember előtt egy nyitrai zárt helyszínen a demokrácia megreformálásáról, külföldi veszélyekről, EU problémáiról tartott “előadást”, amolyan miniOrbán módra.
gondolom őket is Brüsszel fizeti /s
A szomszédok komolyabban veszik mint itthon az egyszer biztos.
Beňová azt nyilatkozta a hírportálnak, Fico tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és a Patrióták Európáért (PfE) frakció társalapítójával, de a tárgyalások ellenére a szlovák kormányfő végül úgy döntött, pártja nem csatlakozik a frakcióhoz. „Robert Fico kormányfővel folytatott beszélgetéseim alapján elmondhatom, hogy a miniszterelnök egyelőre egyik frakcióhoz sem akar csatlakozni. Megvárja a következő évet” – jelentette ki Beňová azzal, hogy az egyik lehetőség új frakciót alapítani hasonló gondolkodású baloldali pártokkal.
A csoportot elmondása szerint „a béke barátainak” koalíciója alkotná. Nem említett azonban konkrét pártot, mellyel ezt a frakciót megalapíthatnák. Az Euronews hírportál szerint az egyik lehetséges jelölt a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) német párt lehet.
És lemondott vagy hazamentek?
🙌🏼🙌🏼🙌🏼
Hat h ez tobb mint 50k az 100%
Csak semmi Cicó!
😾
https://preview.redd.it/sxiicohgsv1g1.jpeg?width=1179&format=pjpg&auto=webp&s=b0d360fd1f1b5c3bc4dbdcb5ebfefd1bef80d061
Smer es hlas is pusztulatosan bezuhant.
Érdekes, Pozsonyban 50000 többnek néz ki,mint nálunk 130000
Comments are closed.