Ez csak az első pár sora a Kormányzati Tájékoztató Központ hírlevelének, amire hozzáteszem, én soha nem iratkoztam fel, mégis kapom. Már ez is elég gáz dolog szerintem, de úgy voltam vele, hogy legalább ad némi betekintést abba, miben is van a kormányunk.

De ez a levél egy új szint. Ilyen szájbarágósan és ilyen “búvár stílusban” közölni dolgokat… őszintén szólva már nem is tudom, mit érzek ezzel kapcsolatban, annyi minden kavarog bennem. Egy biztos: nem túl pozitívak.

by pannon-pixie

44 comments
  1. Fel vannak rajta haborodva, hogy kiderult, hogy valahol mashol pontosan ugyanazt csinalta valaki, amit ok 15 eve nyomnak.

    Mas kerdes, hogy hozzajuk kepest kicsiben tortent es hogy ugy tunik, hogy lesz jogi kovetkezmenye.

    De persze mutogatni, meg uszitani konnyu.

  2. Azt felejtik el megemliteni hogy a szokesben levo akinek a kijevi palotajarol van szo pont az Janukovics ruszkiberenc elnok volt, akit eluztek a euromaidan utan.

    edit: nem csak neki volt aranybol hanem Mindicsnek is

  3. biztos lehet fokozni még 😀

    félelmetesen nyomorultak vagytok bazdmeg

  4. Na ez a felháborító, nem a Soros terv…..
    pedig az sem volt semmi.

  5. Jó hogy nem zebrák vannak az ukrán elnök apjának a telkén meg jó hogy nem az az ukrán elnök szomszédja az ország leggazdagabb embere. Na az felháborító lenne

  6. Bemásolok egy külföldi kommentet a témáról. (Lefordítottam.)

    Az emberek továbbra is döbbenten viselkednek, mondván: „Ukrajna korrupt!”, mintha lelepleztek volna valami titkos igazságot. A döbbenetes nem a leleplezés, hanem az, hogy Ukrajna egy háború alatt is vizsgálja azt.

    A korrupcióellenes hivataluk épp most razziázott egy hivatalban lévő miniszternél, lefoglaltak felvételeket, és eljárást indítottak az atomerőműnek járó kenőpénzek ügyében, miközben még mindig szóltak a légoltalmi szirénák. Ez nem működési zavar, ez egy olyan ország, amely megpróbálja egyben tartani magát, amikor minden mentsége megvan rá.

    A Zelenszkij régi üzlettársáról, 10-15 százalékos lefölözött pénzről és 100 millió dolláros szerződésekről szóló történet részben helytálló, részben még nyomozás alatt áll. Néhány szám állítólagos, néhány letartóztatást megerősítettek. De az a tény, hogy egyáltalán leleplezik, azt jelenti, hogy a rendszer továbbra is működik.

    Az agyunk imádja az egyszerű gonosztevőket, egyetlen botrányt, és máris feltételezzük, hogy az egész ház rothadt. De az integritás igazi mércéje nem a tökéletesség, hanem az elszámoltathatóság. Ukrajna nem titkolja ezt, hanem a napvilágra hozza.

    Tehát a jobb kérdés nem az, hogy „Korrupt-e Ukrajna?”, hanem az, hogy „Melyik bombázás alatt álló ország meri még mindig a saját minisztereit razziázni és a bizonyítékokat nyilvánosságra hozni?”

    Nevezzen meg egy másikat, aki igen.

  7. Ha még tudnák, hogy Magyarország Miniszterelnökének a hátsó kertjében meg stadion van…

  8. Az említett bűnözők a Fidesz legfelső köréből kerültek reflektorfénybe…

  9. Seggükből előhúzott hazugságokkal plakátolják tele az országot. Akit nem undorít amit művelnek annak az emberi minőségét nem érdemes és nem is lehet értékelni. Nem érdekel, hogy kit hol bántott a gyurcsányrém.

  10. Magyarország jelenleg egy orosz bábállam. Az orbáni diktatúra legfőbb célja Moszkva és Putyin szolgálata. Ha kell bele fognak lőni a tömegbe de választást nem fognak elveszteni. Putyin nem veszíthet 

  11. BIZTOS, hogy törvénytelen EU pénzből magánvagyont növelni?

  12. na jo de van zebrajuk??? az arany wc olyan 2015. nekünk jobb korrupt oligarchaink vannak #csakafidesz

  13. Új szint a faszt, ugyanaz a kétségbeesett óbégatás, amit hónapok óta csinálnak. Ha egy tiszás fingik egyet azonnal ott van egy szagértő, hogy beszámoljon róla, hogy az bizony büdös.

  14. Ma bementem a dohányboltba reggel. Észrevettem hogy ott egy csomó metropol, és egy idős nő vett belőle egyet. Mikor kimentem elvittem magammal mindet. Javaslom nektek is hogy olvassátok el az összeset bárhol is látjátok. Miután az egész köteget elolvastam a kukában landolt. Ingyen van (mi fizetjük), vigyétek bátran.

  15. Jelöld meg spamnek és akkor egyből megy majd a többi szemét közé a levél. Ha ambíciózus vagy, akkor írhatsz emailt nekik hogy vegyenek le a kurva listájukról és talán nem kapsz több szart akkor.

  16. Az Amerikai korrupciót és fényezést miért nem ekézi?
    Elképesztő hogy hivatalos kormányzati oldal ilyen propagandát nyom.

  17. nem merek leiratkozni, lehet automatikus felmondo levelet general az osszes cegnel hahha

  18. Megnyugtató a tudat, hogy hatvanpuszta csak egy félkész gazdaság, amiben nincs ilyen rongyrázás és putyin dácsája is csak egy kis lyuk

  19. Pedig teljesen igaz, csak ukrajnát kell magyarországra, Kijevet meg Budapestre cserélni, és hibátlan.

  20. Én azért megnézném azt a budit hatvanpusztán is…

  21. Igazi szarrágók. Az nem baj hogy az emailekkel ők visszaéltek. Egyébként meg leiratkozós linkben az van hogy a leiratkozáshoz én írjak nekik mailt?!Wtf…

  22. Próbáltam leiratkozni, az email alján lévő linkkel. Általában ugye működik ez simán. Na ehhez írni kell nekik emailt, hogy szeretnék leiratkozni. El tudom képzelni, hogy milyen hamar válaszolnak….

  23. Azért beszélnek Orbánék mások korrupciójáról h azt sugallják az egyszerű embereknek: “Orbánék valójában nem is lehetnek korruptak, vagy nem annyira, különben nem hoznák szóba a témát, nem mernének róla beszélni.” Nem először használják ezt a stratégiát. (Kognitív disszonanciat okoznak az emberekben)

  24. Felháborodtam, mert odaírták a végère, hogy ez felháborító.

  25. Kaptál oltást Covid alatt? Mert többek között az oltáselosztó rendszerbe (vagy hogy hívták) beregisztrált e-mailekre küldik ezt a fajta levelet.

  26. Ügyfélkapun le lehet iratkozni minden online és offline levélről. Nekem nemzeti konzultációt se hoz a postás évek óta.

  27. Eközben a hatvanpuszta uradalomban Anikó asszony egyik konyhájában a sok közül méregdrága egyedi csempék csillognak, amik között nincs két egyforma. Alig várom, hogy egyszer Hatvanpusztát is felfedezhesse a nép, mint annak idején Janukovics fényűző villáját is az ukránok.

  28. Ha az ukrán szót magyarra cseréljük akkor még igaz is lenne

  29. Nálunk meg védett fajokat lőnek ki, és tartanak a kis uradalmi birtokaikon, és sajnos nem szökésben, hanem hatalmon vannak…

  30. Én félnék, hogy aranyerem lesz azon a WC-n…

  31. A covid oltásnál építették ki az adatbázist.

  32. Mostmár tènyleg ultra-primitív ez a propaganda és manipuláció.Nagyon elkeseredett próbàlkozàs ez.Akinek mèg működik pàr agysejtje az màr tudja hogy ki a tèrsèg legnagyobb bűnözője ès tolvaja.

  33. Jaj, de nagy a közfelháborodás a Fidesznél. Nagyon szomorú ez az eset, de engem jobban érdekelne az, hogy itthon Hatvanpuszta tényleg egy félkész majorság, és miből sikerült összesspórolni rá?Valamint, hogy lehet, hogy az apja, a veje, a legjobb barátja a miniszterelnökünknek milliárdos? Lázár, aki soha nem élt a piacon, csak közszolga volt világ életében, hogy tett szert ekkora vagyonra, kastélyra? Ilyen jól fizet a magyar szuveNERitás? De még sok-sok ilyen kérdést tudnék feltenni. (Lélegeztetőgép biznisz, a nagy feltalálónk Rogán ÚR, stb-stb.) Mármint csúnya Ukránok, nem szép, de asszem az előbb említett kérdések sokkal relevánsabbak nekünk magyaroknak. Rosszul érzem? Én inkább erre lennék kíváncsi.

  34. Meanwhile hatvanpuszta

    ![gif](giphy|Dc7L6W7fqmAUg)

Comments are closed.