Kiürítik a botrányoktól hangos Szőlő utcai javítóintézetet, a fiatalokat a tököli és a miskolci börtön udvarán felépített mobilházakban helyezik el | Kékvillogó

by avatar6556

30 comments
  1. Tehát még rá is gyújtjuk a házat az áldozatra. Nice

  2. Egyszerűbb lett volna átnevezni az utcát, akkor is megszűnt volt a Szőlő utcai botrány (/s)

  3. Ha esetleg itt is kiderül valami akkor mehetnek majd az új nemzeti recski munkatáborba.

  4. A kapcsolattartassal mi lesz barataim? Vagy az alapveto emberi jogok itt is le vannak szarva? At lettek vizsgalva ezek az intezmenyek rendesen? Alapveto lakhatasi korulmenyek biztositottak igy tel kozepen?

    Nem baj, majd megjobban elszakadnak a gyerekek a csaladjuktol, az eliteltek kozott meg lesz kivel baratkozni.

    Hogy a joisten adja ezt vissza ezeknek a mocskoknak…

    Meg mindig fontos: A Szolo utcaban az elmult 10 evben csak es kizarolag lezartoztatasba kerult fiatalok voltak, nem eliteltek. A tobbi javitointezetben vegyesen vannak vagy csak eliteltek vannak, akiket javitointezeti nevelesre iteltek. A fiatalkoruak bortone egy szigorubb kategoria.

  5. Tehát két külön helyre is viszik őket így nehéz megint egy helyre sok embernek tömörülnie. Főleg Tökölnél ahol tényleg fiatalkorúak börtöne van. Nice job, mindig van lejjebb.

  6. még az emlékét is el akarja törölni a fidesz, szóval inkább beszántják a picsába az egészet. így kell ezt csinálni

  7. Ez aztán a pedo-fideszes „gyermekvédelem”!

  8. mekkora 200iq bazdmeg telen kirakni a gyerekeket akarmilyen mobilhazakba azer h ne lehessen irni semmit a tovabbiakban a “szolo utcaral” hat geci tenyleg amikor azt mondom nincs lejjebb

  9. Megvertek? Rohadjál meg, irány a börtön!

    Ez az igazi érzékenysége az egész fidesznek.

    Gyerek vagy? Az se számít, csak ne veszítsenek választást!

  10. Valahogy így került a közmédia (MTVA) is a Kunigunda útjára, nem? Oda úgyse mennek ki tüncikézni bruh

  11. Előre hallom ahogy Gulyás a kormányinfón fejtegeti, hogy a Szőlő utcában nincs semmilyen intézet, ezt csak a baloldal találta ki

  12. Elképesztő mennyiségű bizonyítékot kell eltüntetni, de azt meg most sem vállalta senki hogy gyerekekkel együtt gyújtsák fel az egészet.

    A kiürített épület azonban hamarosan természeti katasztrófa vagy elektromos tűz martalékává válik.

    Remindme! 2 Months

  13. Most már mondhatják, hogy a Szőlő utcai gyerekek valójában börtönben vannak. /s

  14. Ez igen. Korpásbajúszország. Nagyon ideje már eltakarodni.

  15. gondolom erre írhatta varga judit, hogy “Hányinger…” csak a kelleténél hamarabb sikerült kiposztolnia. a viccet félretéve, ez az egész kurvára felháborító, egyben elszomorító is. az otthonban élő gyerekekkel ismét nem foglalkozik ez a geci kúrmàny csak a saját bőrüket próbálják menteni, hihetetlen.

  16. Ha 26-ban a Fidesz nyer majd még táborokat is szerveznek nekik nyárra, koncentráció segítő céllal…

    /s

  17. Ha az idősotthonokban, fogyatékkal élők intézeteiben kiderülnek hasonló embertelen, aljas, mocskos dolgok (azokon túl, amiket tudunk) akkor ezeket a bentlakókat is ki fogják telepíteni? Végül is úgy könnyebb bizonyítékokat eltüntetni, kapcsolattartást nehezíteni. Nagy az Alföld, oda mehet mindenki, és körbe is keríthetik. Probléma megoldva. És most már ezek a fiatalok tényleg egy börtön területén lesznek. Ez mekkora cinizmus! Vajon kinek pattant ki eme csodás ötlet a fejéből a fenyőfa alatt a szeretet ünnepén? Készülhetnek a mobilház értékesítők. Micsoda féreg takarító tempó! Ja, és Judit! Ez nem hányinger?

  18. Szóval javítóintézetből tényleg börtönbe, felnőttbörtönbe viszik őket.

    Ez most jobban megfelel a nerfidesznyik narratívának?!

    Még bő 3 hónap!

  19. Nem lenne egyszerűbb a Zsolt bácsikat áthelyezni végre valamelyik bv intézetbe? 🤔

  20. Milyen jó lesz, hogy 3+ óra lesz ezeket a gyerekeket látogatni és elítéltekkel lesznek egy intézményben.

  21. Nem hittem volna, hogy lehet a helyzetet szarabbá tenni, de sikerült.

  22. Párom vakvezetőkutya trénerként dolgozik, egy időben volt programjuk, hogy a miskolci böriben a jó magaviseletet azzal díjazták, hogy kölyökkutyákat neveltek vakvezetőnek. Aki jól viselkedett, az foglalkozhatott a kölykökkel.

    Így aztán párom volt párszor a böriben, hogy megnézze, hogy bánnak a kutyákkal.

    És ugyan a kutyákkal jól bántak (sőt, odavoltak érte a “bent tartottak”, de az ottani körülmények olyanok voltak, hogy mikor a párom hazaért egy-egy ilyen 2-3 órás foglalkozásról, napokig rosszul aludt miatta.

    El sem tudom képzelni, hogy lesz ez jó az odakerülő gyerekeknek.

Comments are closed.