Magyarországon eredetileg (még 2001-ben!) 2007. január 1-jei euró bevezetést tűzött ki célnak a kormány.
Az EU 27 teljes-jogú tagállama közül Bulgária a 21. aki bevezette az Eurot, így már 358 millió európai használja ezt a stabil, erős fizetőeszközt.

"Bulgária 2024-ben az egy főre jutó GDP alapján az Európai Unió legszegényebb tagállama volt, a lakosság több mint 21 százaléka él a szegénységi küszöb alatt. Brüsszel és Szófia egyaránt abban bízik, hogy az euró bevezetése lendületet ad a gazdaságnak."





by redditmobbo

25 comments
  1. Hogy lenne az eurobevezetésnek céldátuma, amikor nem is hajlandó rá?

  2. A fidesznek nem célja az euró, ezt mikor fogják már fel az emberek? Abban a pillanatban bukják a lehetőséget hogy rommá inflálják ezt a szart és ebből (is) éljenek. Az infláció lényegében egy adó a megtakarításokra, hülyék lennének ezt elengedni.

  3. Ideteszem Vidéki Prókátor ezzel kapcsolatos mai posztját, mert jobban fogalmaz, mint Én 🙂 :

    “A Donald Tusk vezette lengyel kormány hazavitte az uniós forrásokat, letörte az inflációt, a lengyel gazdaságot pedig – a svájcit megelőzve – a világ 20. legnagyobb gazdaságává tette.

    Bulgáriában pedig mától az euró a hivatalos fizetőeszköz.

    Ehhez képest a lassan 16 éve teljhatalommal kormányzó maffiafőnöknek 16 év kormányzás után annyi az összes ajánlata a magyarok számára, hogy ha hatalomban maradhat, kimaradunk majd egy nem létező háborúból, melyből, ha ne adj’ Isten valóban kitörne (nem fog), sehogy sem tudnánk kimaradni. Ma már sajnos nem Ausztria utolérését kell stratégiai célként kitűzni, hanem Lengyelországét és az is egyre nehezebbnek tűnik.

    Lengyelország példát mutat, kövessük a lengyel utat!”

  4. Mert nem is akarjak bevezetni. Nem azért nem érjük el az euro zónához való csatlakozás felteteleit mert a magyar gazdaság nem lett volna rá képes( lehet hogy már tényleg nem) hanem mert emögött totál szándékosság van.
    A forintot a ner pénzemberei úgy gyengítik, manipulalják ahogy akarják ezt az euroval nem lehetne megtenni.
    De hát kit érdekel én forinttal fizetek nem euróval/s

  5. Minek bevezetni az Eurót már arra a kis időre >!mikor a rubel bevezetésére már megvan az évtizeden belül a kitűzött céldátum!<

    >*Brüsszel és Szófia egyaránt abban bízik, hogy az euró bevezetése lendületet ad a gazdaságnak*

    Magyarországnak ilyesmire nincs szüksége, a gazdaság már most is nagyon erősen lendületben van >!csak nem felfelé!<

  6. A kormány és vagy a MNB nagyon jól tud játszani az árfolyamokkal. Ha kell shortolnak…de Soros.

  7. Alapvetően (kb 2020-ig) azzal értettem egyet, hogy Magyarországon maradjon a forint. Jobb volt így nekünk. Most is jobb lenne, ha a Fidesz nem baszta volna szét a gazdaságot és országba vetett bizalmat. Most már ha fejlődő pályára akarunk állni ahhoz kell majd az Euro. Minden hátrányával együtt.

    Nem véletlen, hogy a csehek vagy a lengyelek megtartották a fizetőeszközüket és a monetáris függetlenségüket.

  8. Mert lopni a zavarosban halászva és persze szuverénen lehet továbbra is a legjobban. Nem szól ez semmi másról.

  9. Most nem azért, de mit várjunk, ha gyerekbaszók vezetik az országot?!

  10. A fidesz nem akar jót az országnak. Ezért nem is akarnak eurót bevezetni. Jó nekik a saját pénznem, amit ők rángathatnak fel-le…

  11. Olyan buta vagy, hat megmondta a Pufi, hogy azert nincs bevezetve mert Ő nem szeretné!

    Amugy minden feltetel adott gondolom… sajnos erre nem tertek ki az interjuban.

  12. Forint helyett euróval még a hülye fidesz szavazók számára is jól láthatóvá válna Magyarország elmaradottsága minden téren, plusz euró mellett nem tudnák fosztogatni a lakosságot, ezért a Fidesz céldátuma az Euro bevezetésére: **amíg Orbán van hatalmon addig SOHA nem lesz euró Magyarországon**

  13. ilyen ütemben bulgária is le fog hagyni magyarorszzágot 😀

  14. Nálunk a menedzsment szar nem pedig a valuta. Bulgária sem lesz kevésbé gány hely attól, hogy euró van, ebben elég biztos vagyok. Csak nem volt választásuk mert ott is csutkán van a gazdaság. Szóval nincsenek abban a helyzetben, hogy ünnepeljenek most.

  15. Minket meg lassan kiléptet viktor, annyira előrébb vagyunk, hogy már hátrahagyjuk az EU-t.

  16. Itt előbb lesz rubel, mint euró, hacsak…

    El nem zavarjuk őket IDÉN!

  17. Jó nekem a magyar Ft-is még ha nem is sokat ér,tehát részemről ne is legyen sosem euro

  18. Leszarom, hogy a fidesznek van-e céldátuma. Magyarországnak legyen!

  19. hisz ha lenne euro, akkor nem lehetne milliárdokat lopni az árfolyammanipulációval.

  20. egyébként, kimondhatatlan csalódottságot érzek, hogy nálunk még mindig nincs EURO… 🙁

  21. Nyugi, lesz nekünk is eurónk, az lesz ráírva, hogy rubel

  22. “A Fidesznek nincs még céldátuma se az Euro bevezetésére”

    Mondjuk ne is nagyon tervezzenek már semmit.

Comments are closed.