Bajnai Gordon szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszere politikailag sikeres volt, de súlyos árat fizetett érte az ország: Magyarország tartós lemaradásba került a régiós és uniós versenytársaihoz képest.
A volt miniszterelnök a hvg.hu-nak „Bajnai Gordon: Európa nem maradhat növényevő egy ragadozók által uralt világban” című interjújában arról beszélt, hogy objektív mutatók alapján Magyarország jóval gyengébben teljesít annál, mint amit a lehetőségei indokolnának. Szerinte az Európai Unióhoz velünk egy időben, sőt később csatlakozó országok többsége mára utolért vagy meg is előzött bennünket, miközben nem csökkent a szuverenitásuk, és nem nagyobbak a migrációs problémáik sem.
EU, korrupció és a választások tétje

Bajnai szerint ezekben az országokban javultak a korrupciós mutatók, lehívják a nekik járó uniós forrásokat, megfordult az elvándorlás, és gyorsabban nő a gazdaságuk, annak ellenére, hogy kormányaik politikai oldaltól függetlenül váltották egymást. Úgy véli, az Orbán-kormány elmúlt 16 évének kommunikációjából az látszik:
A hatalom hosszú távon nem tartja fenntarthatónak a rendszert az EU keretein belül, és egy esetleges kilépésre készülhet, bár ehhez sem társadalmi többség, sem gazdasági forgatókönyv nem áll rendelkezésre.
Nagyobb a tét, mint egy „normális demokráciában”,
A közelgő választások kapcsán Bajnai hangsúlyozta: a NER elitje számára sokkal nagyobb a tét, mint egy „normális demokráciában”, mivel egy esetleges vereség nem egyszerű kormányváltást, hanem rezsimváltást jelentene.
„A NER politikai értelemben sikeres, hiszen négy választást nyert zsinórban, de azon az áron, hogy az országot tartós lemaradásba kormányozta”
– fogalmazott, hozzátéve: ezen az irányon változtatni kell, és bárki, aki ezt képes elhozni, jobb alternatíva a jelenleginél.
Az exminiszterelnök szerint a populizmus idővel kudarcba fullad, emiatt:
„Magyarországon is eljöhet egy olyan kijózanító pillanat, amikor legalább egy ideig megint lehet értelmesen és komolyan beszélni közös dolgainkról.”
Bajnai azt is kifejtette, hogy az ellenzéknek tudnia kell, hogy csak akkor van az egyéni körzetekben esélye a Fidesszel szemben, ha csupán két erő áll egymással szemben.