Hisz az ország sikerességében. Az oktatásra, a digitalizációra, a kutatás-fejlesztésre összpontosítana, hogy olyan vállalatokat is be lehessen vonzani, ahol jelentős a hazai hozzáadott érték.Ebben tud segíteni, ha bizalmat kap a Tisza Párt. Nem a hatalom, nem a pénz vonzza, hanem a tenni akarás, a bizalomról pedig úgy véli, az fontos, mert gyalog, kullogva érkezik, de lóháton távozik.

Amúgy egész jó interjú, egyáltalán nem bánnám, ha inkább miniszterelnök lenne belőle.




gergohungary

11 comments
  1. Nemrossz, de politikailag kicsinálnának kormányvátlás nélkül
    Majd következő választásnál megérdemli a miniszterelnöki poziciót, ha be tudja bizonyítani 😀

  2. Azért ez tényleg egy jó mondat a mai Fidesz tébolydában:

    “Az emberek megtalálják egymással a hangot, ha nem fordítják őket egymás ellen.”

  3. Egyébként voltak ilyen hangok egyes szakértők felől, hogy ők mernének tippelni, hogy Kapitány végül miniszterelnök-jelölt is lehetne, ha esetleg úgy mérik fel h MP kevésbé elfogadott, bár ezt olyanoktól hallottam akik nem épp tiszások. Mindenesetre ő az első olyan karakter a pártban, akinek jellegzetes karaktere van, és nem tudod róla elképzelni h MP megparancsolná neki hogy mit mondjon vagy sem, hanem teljesen önállóan is megvan a kiállása. Van persze más ilyen is a Tiszában, csak sokszor felvetődik, hogy nem nagyon nyilatkoznak stb.

  4. Jó a faszi, de milyen minőségben van jelen? Mert hogy szakértö az eléggé tág fogalom.

  5. az a baj, hogy úgy a Fidesz-szavazók még jobban lemaradnak a társadalomtól /s

  6. Lőrinc pedig: “Jó tévét, nézhető tévét, jobboldali tévét” ígért.

Leave a Reply