8088777

38 comments
  1. Meg mindig jobb, mint a miskolci padok atadoja es vedoszentje 😀

  2. Komolyan kivonultak ennyien nézni egy kibaszott aszfaltcsíkot?

  3. 30 méter járda 10 millióból.

    Hát ez megint gecire megérte, hogy basznák meg a kurva anyjukat.

  4. Kálmán ott volt, hiszen az is rátkai?
    Nem, ő maradt Fülöpházán…

  5. A kormányváltás után ezekért a fotókért kapkodni fognak a humoristák.

  6. És még egy 50 kilóméterrel távolabb lévő város helyi TV-je is kiment róla tudósítani. Micsoda véletlen.

  7. Még mindig jobb ez mint anno mikor a föld utat adták át.

  8. Trumpot nem sikerült meghìvni? Pedig jönne Miskolcra is

  9. +10 holy dmg-et szenvedsz el ha elesel a jardan.

  10. Aminek alapnak kellene lennia a XXI. században, mint az út, járda, csatorna stb. annak elkészítését úgy kell ünnepelni, mint a rák elleni gyógyszer feltalálását. Katasztrófa

  11. Tehát, a kormányzat megfelelő illetékesei elvégezték az elvárható minimumot, vagyis a munkájuk részét képezően fejlesztést hajtottak végre egy településen, és ezt megünnepelték, áldották, szentté avatták, emlékművet emeltek neki? Oké, következő munkanapomon szeretném, ha így fogadnának munkahelyemről távozva, miután aznapi munkámat is teljesítettem.

  12. AZTAPICSA DE BÜSZKE VAGYOK MOST, HOGY MAGYARNAK SZÜLETHETTEM

  13. Járda, megáldva… Remélem ezek után már a Szentháromság fogja majd takarítani.

  14. Úgy érzem, hogy 2026 Q1-ben felülreprezentáltak lesznek ezek az átadott községi fejlesztések

  15. Ezen még a máriabesnyői könnyező Szűz Mária is csak repülve gyalogolna. Igazi csoda történt a falu életében! /s

  16. Amúgy Rátka szép hely. Blessed sidewalk aside.. 😄

  17. Remélem az m1-be is mutatják délután a fidesz legújabb “sikerét” kb 5-6 unott emberrel nézőként. 😀

  18. Én megértem az felszentelést, ha arra jár egy tiszás, akkor az áldás kiűzi belőle a tisza lúdvércet! 😀

    ![gif](giphy|l46CsaquyQudrz3Lq)

  19. >A Magyar Falu Program keretében közel 10 millió forintból újítottak fel egy járdaszakaszt Rátkán.

    Itt kell élned, hogy elhidd, szégyen ez az ország…

  20. Amúgy az egész faluban a járda megcsinálásra kerül. Első körben ez a szakasz került felújításra, mert ezen a részen max orraesni lehetett, sétálni nem. Az előző polgálmester (nyíltan fideszes) annyit lopott, hogy igazából nem is maradt nagyon pénz miután végre nem volt pofája újra indulni😅

Leave a Reply