>Alekosznak a stúdióba való bevonulása is erősre sikeredett, hiszen egy Tisza-logós pulóverben érkezett
Ha a Tisza nyer, akkor Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója börtönbe fog kerülni. Kalocsára viszik be. Én ott leszek a bejáratnál, konyakkal, szivarral a kezemben, az első sorból fogom végignézni, hogy azt a nőt beviszik.
XDDDD Kurva nagy forma 😀
tűkön ülve várom pumped gabó sajtóközleményét az üggyel kapcsolatban
Figyeld meg, és most a tiszás droidok elkezdenek adni Alekosz, a kibebaszott Alekosz véleményére, csak azért mert éppen egy irányba nyal velük. Beszarás
Akkor lesz igazán córesz, ha MC Isti is elkezdi ekézni a Fideszt. Akkor lehet tudni, hogy szar van a palacsintában.
Ez akkora barom. Miért kéne börtönbe zárni?
“Éppen ezért volt érdekes vállalkozás a kormánypártiságát nyíltan vállaló Hajdú Pétertől…” – dehogy volt, grammra ki volt mérve. Odatettek a Tiszával egy platformra egy vállalhatatlan faszt, akivel az értelmesebb Tiszások nem fognak közösséget vállalni, ellenben a kormányoldalon lehet mutogatni egy suttyót aki Tiszás, semmit se tud a programról de börtönnel riogat.
23 comments
Kivételesen egyetértek Alekosszal.
Amikor Alekosz mond értelmeset, akkor lehet tudni, hogy vége.
https://i.redd.it/vcpp1on1wwhg1.gif
2026-ig kellett várni hogy alekosz bástyával, mint a legnagyobb senkiházi megmondóemberrel egyet értsek. Mi lesz itt még idén dik?
Igény lenne rá
Blikkre nem kattintok.
Csoda, hogy a Blikken még ilyet le lehet hozni az Indamediás átvétel után.
Edit: nem mondtam semmit, bevágták ahogyan Hajdú Péter elhordja mindennek Alekoszt.
Nem lenne elég börtön, ha mindenkit bezárnánk, aki megérdemelné az elmúlt 15 éves performansza alapján
Előbb Handras, most Alekosz. Nagy nap ez a szellemileg visszamaradott influencereknek
https://preview.redd.it/5ci0b686xwhg1.jpeg?width=640&format=pjpg&auto=webp&s=36207ac7a2e6d4a4751c657d1c19f366f426249c
Jó ötlet, bőven megérdemelné.
>Alekosznak a stúdióba való bevonulása is erősre sikeredett, hiszen egy Tisza-logós pulóverben érkezett
Ha a Tisza nyer, akkor Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója börtönbe fog kerülni. Kalocsára viszik be. Én ott leszek a bejáratnál, konyakkal, szivarral a kezemben, az első sorból fogom végignézni, hogy azt a nőt beviszik.
XDDDD Kurva nagy forma 😀
tűkön ülve várom pumped gabó sajtóközleményét az üggyel kapcsolatban
Figyeld meg, és most a tiszás droidok elkezdenek adni Alekosz, a kibebaszott Alekosz véleményére, csak azért mert éppen egy irányba nyal velük. Beszarás
Akkor lesz igazán córesz, ha MC Isti is elkezdi ekézni a Fideszt. Akkor lehet tudni, hogy szar van a palacsintában.
Ez akkora barom. Miért kéne börtönbe zárni?
“Éppen ezért volt érdekes vállalkozás a kormánypártiságát nyíltan vállaló Hajdú Pétertől…” – dehogy volt, grammra ki volt mérve. Odatettek a Tiszával egy platformra egy vállalhatatlan faszt, akivel az értelmesebb Tiszások nem fognak közösséget vállalni, ellenben a kormányoldalon lehet mutogatni egy suttyót aki Tiszás, semmit se tud a programról de börtönnel riogat.
Zsírosodik a fejed, Alek!
https://preview.redd.it/e98uez85bxhg1.jpeg?width=659&format=pjpg&auto=webp&s=4d772b4e26b898755be7ba75c367a9a4698124a4
ÁÁá, nem is érződik, hogy a gecisajtó részese lett ez a sajtómelléktermék is…
https://preview.redd.it/3svp2eccdxhg1.png?width=1052&format=png&auto=webp&s=70049a3b06a01b4f602123e1385fc016af9fb9e2
Az első értelmes gondolat ettől a retardálttól…
Van az a paradox helyzet, amikor egy született faszfej minden szavával azonosulni tud sz ember …