Csoda történt: miután a Tisza Párt megjelent a politikában, az eddig hazudozó politikusok, Jakab Péter és Toroczkai László először bevallották, hogy van megtakarításuk. Jakab Péter 7,5 millió forint készpénzt tüntet fel. Míg korábban egyetlen vagyontárgya egy 18 éves Opel Astra H gépjármű volt, addig tavaly sikerült emellé egy Suzuki Vitarát is beszereznie, és a vagyonnyilatkozata szerint azt a bravúrt is elkövette, hogy a régi Opel közben egy évet sem öregedett: ugyanúgy 18 éves maradt. Toroczkai, aki szintén hazudott eddig, mint Orbán Viktor, hogy nincs megtakarítása, most már neki is lett. Pártja politikájához híven a készpénzt részesíti előnyben: 11 millió forintot tart a párnacihában.

Toroczkai László védelmében annyit mondanék, hogy ő legalább nem adta elő azt, hogy szegény lenne, mint Jakab Péter, aki azzal politizált, hogy a nép egyszerű gyermeke, aki párizsit eszik.

https://index.hu/belfold/2026/02/01/vagyonnyilatkozat-2026-vagyonnyilatkozat-ellenzek-gyurcsany-ferenc-toroczkai-laszlo-hadhazy-akos/

Itt az előző évi adóbevallásuk, akit érdekel

https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1m13ew3/politikus_aki_nem_gazdagodott_meg_jakab_p%C3%A9ter_16/

https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1lx1c13/d%C3%BAr%C3%B3_d%C3%B3ra_m%C3%A1r_megv%C3%A9dte_a_saj%C3%A1t_csal%C3%A1dj%C3%A1t_egy_220/




Worth_Ad_7305

20 comments
  1. Mondjuk Magyar Peternek sincs mire panaszkodni, jol megszedte magat. Persze kanyarban sincs a fideszes peerjeihez kepest.

  2. >Toroczkai László védelmében annyit mondanék…

    Inkább ne.

  3. Mondjuk ezek még messze nem vagyonok, ha tényleg csak ennyi. Parlamenti fizetésből ezt nem is nehéz kigazdalkodni.

  4. De Jakab szegény. Szegénynek született, nem?

    Hol a nyomógombos telefon és a parizer?

  5. Mától egy éven keresztül párizsit eszek, hogy meglegyen a 7.5 millió és a Vitara.

  6. mert ha van 7 milliója akkor mi van? az még a szegénység btw

  7. Húú, mert 7-11 millió forint az olyan hatalmas vagyon :DD

  8. Nincstelenek a halál faszát. Nincs olyan, hogy nincstelen országgyűlési képviselő.

    https://telex.hu/gazdasag/2025/02/25/orban-viktor-fizetes-kepviseloi-alapber-brutto-atlagkereset-kover-laszlo-sulyok-tamas
    Bruttó 2 millió körül van az alapfizetésük. Emelett lakás, üzemanyag, és minden szar is költségtérítve van nekik, szóval elég sokat félre tudnak tenni.

    Amelyik ember – pártállástól függetlenül – *bármelyik* OGY képviselőről elhiszi azt a marketingdumát, hogy csóró parizerzabáló szegény, az egy agyalágyult idióta.

  9. Most már gond nélkül vehetnek egy garázst egy közepes megyeszékhelyen. Hozom is a vasvillát.

  10. Szinház az egész. Nyilván nagyobb vagyona van mindkét szereplőnek.
    Ez az imázsról szól. Nem meglepő.

  11. Tóth-roczkai eredményes szopta körbe az oroszokat, amikor személyesen járt náluk!

    **„Senkivel nem alkuszunk! Senkivel nem paktálunk!”** – az orosz kivétel.

    **„Isten, haza, család”** – Istenem, hazaviszem a családnak a júdáspénzt.

    **„A Mi Hazánk Mozgalom a gondolkodó emberek politikai ereje”** – mennyiért adjuk el magunka?

    „ Virradat 2.0 program – nincsenek véletlenek.

    A „**Virradat”** (különösen az 1935–1944 között megjelent napilap) egyértelműen **Szálasi Ferenc** és a szélsőjobboldali mozgalmak lapja volt.

    Már csak a nyilaskeresztes köszönés hiányzik és helyben is vagyunk!

  12. Már ott bukik az egész hogy nem Toroczkai hanem Tóth.

  13. Régen csak röhögtem Toroczkain, de már sikerült iszonyatosan meg is utálni. Jakabon egyelőre még most is csak röhögök.

  14. Most ez egy troll poszt vagy komolyan 7 és 11 misiről van szó? Nevetséges összeg. Ezt némi pénzügyi tudatossággal és valamivel átlagon felüli fizuval ki lehet termelni.

    Nem akarom a politikusokat védeni, de amelyik nem tud megtakarítani 10 millió forintot karrierje során, az nyílván közelébe sem jut a politikának… 😀

    Ehhez még korrupció sem kell.

  15. Mondjuk szegény Toroczkai már majdnem tud venni egy 7,5 négyzetméteres kutyaólat a megtakarításából. Ha hónapról hónapra élsz akkor soknak tűnhet ez az összeg, de ha pl. gyerekeid vannak és albérletben élsz pont arra elég, hogy egy évig nagyjából megéljetek belőle és ne kelljen álláskeresés közben idegösszeomlást kapni. Ennek őszintén kb. annyira van hírértéke mint , hogy új kis vidrák születtek a nyíregyházi állatkertben. Azok legalább cukik.

  16. Az a kurva szánalmas, hogy a nép egy része be is veszi ezt a “nép egyszerű gyermeke” dumát. Milliókat keresnek ezek a senkiháziak. Alapvetően nincs bajom azzal, hogy ennyit keres egy képviselő, hiszen egy normális világban nagy felelőssége van, amit meg kell fizetni, meg az is fontos, hogy ne legyen korrumpálható. De milliós fizetés után ezt előadni mindig is vérlázító.

    A másik viszont az, hogy az senkinek (mármint a fideszesek között) nem gyanús, hogy Orbánnak úgy nincs semmi megtakarítása, hogy ingatlant nem vett, autót nem vett, egyéb értékes vagyontárgya nincs és a bruttó átlagbér több, mint tízszeresét keresi. Ebből nem azt kellene leszűrni, hogy kurva rosszul bánik a pénzzel? Ilyenre akkor ne bízzuk az országot.

Leave a Reply