„Azok a c!g@nyok, akik odamentek Gyöngyösre a másfél méteres priuszukkal, a rablástól az emberölésig, és ott üvöltöztek, mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton” – mondta Bayer Zsolt kormánypárti publicista Németh Balázs Igazság órája című műsorában.

Nemzet publicisztáját hallottuk…




Connect_Rate_5453

47 comments
  1. legalább ő majd felszínen tartja a témát egy picit tovább

  2. Az a szomorú, hogy ezzel a sok rágalmazással a háta mögött Bayernek még nincs priusza.

  3. Amennyi szar ömlik a szájából, Zsoltinak is kellene egy saját “munkatárs”.

  4. Nyomjad csak zsolti, nyomjad 😀 😀 😀
    Ezeket a mondatokat molinóra, plakátra kell tenni és tolni orrba-szájba minden felületen.

  5. Nekünk is jobb lenne, ha hidegburkolónak tanult volna. Ott legalább hamar kiderül ha balfasz és vagy megtanul normális ember módjára dolgozni, vagy éhenhal. A megnyilvánulásai már eleve olyanok, mint egy átlag melósé – nem lenézve, én is az vagyok – sőt, van, hogy belepirulok.

  6. Ezek vajon mikor tanulják meg, hogy olyan emberekkel nem szabad verekedni, akik összetartóak? Merthogy a cigányság az az… Nem baj, legalább most, hogy megint vérig sértették őket,  még kevesebb szavazójuk lesz.

  7. Remélem van reinkarnáció és Zsolt bácsit következő életében a kéményen keresztül engedi le a gólya.

  8. Szegénynek nem szóltak, hogy most a mentegetőző fázis lépett életbe

  9. a magyar közélet meg jobban jár volna ha viktor lőrinc meg ez a zsoltibácsi tisztességes kétkezi munkásként dolgoznak, akkor legalább megtanulták volna az értékét és nem lennének ilyen büdös mocskos disznók

  10. Újra jelzem: a BZs nevű szart attól, mert felúszik a felszínre még nem kell alaposan vizsgálgatni itt

  11. Másfél méteres toyota prius? Nem keveri a smart-tal? Talán, még az is nagyobb.

  12. Bayer ‘vámpír’ Zsoca tolt egy semjénezést, nagyon jó.

  13. Oké Zsolti bácsi, köszönjük.

    Még a Fidesz is bejutási küszöb alá méri a Mihasznákat, ezért a szélsőjobberkedés, hogy hátha elcsípnek 1-2 százalékot tőlük. Arra mondjuk nem gondol, hogy ezzel felbassza a fél cigányságot, akik sokkal inkább egymásra hallgatnak mint a propagandára, és az ilyenek már most nagyot mennek. Elég egy-két vajda akik az eddigi kollaboráció után azt mondják hogy oké, ezek után elmehetnek a picsába, és “lecsorogtatja” az övéinek hogy idén nem szavazunk krumpliért, mert szíd minket a gádzsó.

    Aztán még az is lehet lehet hogy a “taknyán meg a vérén” fogja egyszer valaki “kihúzni” valahonnan. Az lenne ám az irónia.

  14. Nehogy véletlenül megvárják a háza előtt.
    Akkor is ilyen nagy lenne a szája?

  15. Mondjuk sokkal nagyobb kárt okozott a fidesz. Szóval ha a fidesz szart pucolt volna, mindenki sokkal jobban járt volna.

  16. Még jó, hogy a fidesznél nem rasszisták, csak ránézésre meg tudják állapítani, hogy ki a bűnöző.

  17. Egy dolgot nem értek.
    Ha bűnözők, akkor
    A) ha még nem kapták meg a büntetésüket, akkor miért nem kapták el őket, ezzel is példát mutatva?
    B) ha megkapták és letöltötték a büntetésüket akkor ez különösen védett személyes adat (GDPR) nem hozhatják nyilvánosságra, Akkor sem, ha éppen folyamatban van az ügy.

  18. Fantasztikus. Ha eleget tartják fenn, ez lehet az ő de facto őszödi beszédük.

  19. Miért kell ezt a szart folyamatosan reklámozni itt? Hát még az se kíváncsi rá, akinek szólna.

  20. itt az újabb pride-sztori a társadalomnak. Ezek szerint ebben a témában is jelentős többség ért egyet a cigányozós Lázárral és megpróbálják betolni Magyart a másik oldalra. Remélem szarik erre a témára is, ahogy az előzőekre is. A másik ok az lehet, hogy ezek tényleg valami kurva nagy balhét akarnak kirobbantani a társadalomban és ez lehet kevésbé kockázatos, mint egy hamiszászlós provokáció, hogy arra hivatkozva lehessen kavarni a választással.

    Végülis tudtuk, de minden nap újra és újra látjuk, hogy ezek velejéig aljas, geci emberek!

  21. Jaja Bayer…..akkor nézzük meg, hogyan stiklizted ki a budai várbeli lakást magadnak egy megsumákolt cserével?

    **A “lakáscsere-trükk”:** Bayer egy pilisszentkereszti faházat adott cserébe egy 49 négyzetméteres várbeli önkormányzati lakás bérleti jogáért. A csere után nem sokkal a faház tulajdonjoga [visszakerült a családjához](https://24.hu/belfold/2019/04/05/bayer-zsolt-budai-var-onkormanyzati-lakas/). **Jutányos bérleti díj:** A publicista mindössze havi **32 ezer forint körüli összeget** fizetett a lakásért, ami jóval a piaci ár alatt volt. **Beismerés:** Bayer egy interjúban elismerte, hogy [„mindenki rá van kényszerítve a törvénytelenségre”](https://24.hu/belfold/2020/09/10/bayer-zsolt-fidesz-budai-var-onkormanyzati-lakas-torvenytelenseg/), mert a szabályozás miatt csak színlelt lakáscserével lehetett bérleti joghoz jutni a Várban.

    Ezért másokat már rabosítottak volna a pintérek. Anyu üzletel még vérplazmával engedély nélkül?

  22. Beszéljen csak jó sokat, kellenek az általa hozott +%-ok áprilisra

  23. Most kivételesen jó dolognak tartom, hogy ömleszti a mocskot folyamatosan. Minden mondatával gyengíti a Fideszt. 

  24. Azt hogy bűnözők voltak a rendbontók, orbán is kijelentette nem?

  25. Vajon B Zsolti bá élvezi még ezt a melót amibe bele csúszott vagy már csak rutin?

  26. Gumicsont. Zsóti játsza most a hasznos hülyét, addig se a Lúzer Janira vetül a rivaldafény.

  27. Az a baj, hogy szándékosan szítják az indulatot ezek a köcsögök. Direkt azt akarják, hogy egy cigány embernek elpattanjon az agya és egyből agresszív tiszásnak állítsák be… közben meg csak rektes rasszista öntelt pöcs ez meg a Lázár is

  28. gyerekek: bűnözők cigányok: bűnözők
    Ez már 1 bites mércével is kevés lesz, elvtársak.

  29. Mennyivel jobb lenne a világnak, ha Bayer Zsolt fröcsögés helyett szart pucolt volna a vonaton az elmúlt 16 évben!

  30. Ennek a kreténnek nem szóltak, hogy már el akarják venni a cigányozás élét?

  31. Nem akarom századikként is leírni ide, de képtelenség magamban tartani… Hogy a jó Istenben tud valaki ekkora büdös paraszt lenni, hogy?

  32. átkeretezték cigány bünözésre a témát, oh boy még lehet jól is jönnek ki belőle 😀

  33. Ezek tuti arra játszanak, hogy balhé legyen, amit majd jól a Tiszára fognak.

  34. Lassan kitüntetés lesz a szarpucolás a cigányság körében. Így kell átkeretezni a dolgokat elvtársak. Ócseny harasó…

  35. Mondj még sok ilyen bölcsességet Zsolti! Jusson el mindenkihez, a véleményed, ez nagyon fontos! Hidd el, jót tesz a kampányotoknak!

  36. Én nem hiszem el,hogy ezeknek a mondatoknak nemhogy következmenye nincs,de még jutalmazzák is…. tudom: költözzek el,de én nem akarok ilyen országban élni. :/

Leave a Reply