Nemrég valaki posztolt egy képet, amin két kép látható arról az törött lábú emberről akit állítólag egy Tiszás vert meg. A két képen ellentétes lábon volt a gipsz, és OP látszólag ezen jogosan felháborodott.

Csakhogy a kép kamu volt. Az eredeti képen amit pl a Blikk is megosztott a gipsz az illető bal lábán látható következetesen. Az OP által feltöltött képen viszont nem. Nem tükrözés miatt, hanem egyértelműen a gipsz át lett szerkesztve (gondolom AI-jal, bár mindegy) az illető másik lábára. Tehát valaki szándékosan hazugságokra alapozva akar feszültséget kelteni. Ha jóhiszemű vagyok azt mondom, hogy OP is csak felült egy átverésnek, de nem túl bizalomgerjesztő, hogy azóta törölte a bejegyzést magyarázat nélkül.

Amúgy itt a link a már törölt bejegyzésre: https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1quorsa/el%C3%A9g_elgondolkodtat%C3%B3_k%C3%A9rd%C3%A9s/

Szerencsére páran kiszúrták ezt, de még többen nem, és érkeztek a várható felháborodott reakciók, és az upvote-ok, eltemetve azokat akik megpróbáltak szólni, hogy itt valami nem stimmel.

EMBEREK!

Folyamatosan tépem a számat, hogy mennyire fontos a forrás megjelölése.

Mindig megmagyarázza valaki, hogy ez miért hülyeség. Mert kényelmetlen. Mert rá kell kattintani, ne adj' isten belépni FB-ra. Mert megtekintést adunk valakinek véletlenül.

Kérdem én, hogy jobb megvezetve lenni? Jobb az, ha forrásmegjelölés nélküli posztokból tájékozódunk aminek sokan fel is ülnek? Ér ennyit ez a kényelem?

A fenti egyébként sem az első eset, két másik esetben is volt hogy egy olyan FB-ról screenshotolt képet rakott ki valaki amit nem találtam meg az eredeti oldalon. Igyekszem jóhiszeműséget feltételezni, és a saját vakságomat, de nehéz úgy, hogy miután forrást kérek lepontozást kapok.

Ne ez legyen a norma, légyszi…

Nem ismerjük egymást. Nem vagyunk barátok, nem tudjuk mire számíthatunk a másiktól. Az biztos, hogy vannak itt olyanok akiknek érdeke feszültséget kelteni, vagy azt a látszatot előidézni, hogy "a ballipsik hazugságokat terjesztenek". Ne támogassuk ebben őket.

Legyen elvárás, hogy ha valaki megoszt egy screenshotot legyen forrás. Legyen elvárás, hogy ha van link, akkor rákattintasz, és inkább ott olvasod a cikket az eredeti helyén.

Eleve ne legyen kimásolva a cikk tartalma, ne legyenek kimásolva képek. Ha baráti a forrás, amúgy is tiszteljük már meg azzal, hogy egy megtekintést adunk neki. Ha meg nem, akkor magunkat ne hagyjuk legalább becsapni…

MODOK!

Légyszi kezdjetek a helyzettel valamit. Értem én, hogy a moderálással meló van, és nincs erőforrás, de valamit mégis csak kellene tenni. És bocsi hogy csak problémával tudok szolgálni, jó megoldással nem.

De talán nem kell finomkodni. Azért azt elég gyorsan el lehet dönteni egy bejegyzésről ránézésre is, hogy más tartalmára hivatkozik, de nincs ott link, és instant törölni azokat amik nem hoznak forrást.

Lehet, hogy ez felháborítana sokakat, de szerintem ha valaki nem akarna két percet szánni egy linkre, és inkább felháborodik, talán nem is baj ha inkább nem posztol…




mt9hu

13 comments
  1. Itt nem szokott számítani hogy valós-e valami, ha ad lehetőséget arra hogy azt fikázzák akit nem szeretnek, akkor fejest ugranak bele. Pont mint a másik oldal.

  2. attól hogy az interneten van még nem lesz igaz. mindegy melyik oldal teszi ki. ez lehet egy kiinduló pont

  3. Arra sincs kapacitás, hogy átnézzék az epstein fostokat, ahol minden második kamu.

  4. Egyetértek.

    Arról a képről ordított, hogy kamu. Meg eleve… nézzük meg, ki posztolta! Pócs nem hülye!

  5. Forrásellenörzés? On mah erhu?

    ![gif](giphy|KGQe64SMqnk8RvhNuG)

  6. Az itteni modokra varhatsz, hogy cselekedjenek. kene egy masik sub, ami az r/hungary-t orvosolna. Es akkor lenne valami versenyhelyzet es akkor nem evek utan lennenek valtozasok

  7. Azért kommentekben megmagyarázták, hogy márpedig úgy jó a bot és gipsz. 😀

  8. Jó hát emlékezzünk a háttérzaj elemzős posztra, ahol két teljesen más hangsávot hoztak össze azonosnak. Még az rtl is felkapta, mert olyan agyon felszavazott kommentek írták, hogy ugyanaz.

  9. a Bors kiadványokon is ekkorát ranteltél? meg úgy en bloc, 16 éve a palfonon vagy? ugyanis ez megy ebben az országban, csak sokkal, milliószor ekkora kaliberrel

  10. Nincs erőforrás a moderálásra? Leírom ide A szót, és már meg is jelennek…

  11. szerintem felesleges belelátni, hogy agitátorok posztolnak direkt kamut (nem állítom, hogy sosem volt ilyen, de szerintem nem ez a jellemző)

    maguktól is így viselkednek a szubtársak, tökre aktív felhasználók is szoktak címzetes baromságokat írni meg elhinni

  12. > Az eredeti képen amit pl a Blikk is megosztott a gipsz az illető bal lábán látható következetesen.

    Nem tudom, amilyen kepet itt redditen lattam ott a bal laban volt, nem tudom a torolt poszt-e az. De kurva isten, hogy igy volt.

Leave a Reply