Éjfél után néhány perccel – miután Iryna Stetsenko befejezte esküvői körmeinek elkészítését – kinyitotta az erkélyajtót és próbálta elűzni idegességét, hogy álomra tudja hajtani a fejét a nagy nap előtt. A vőlegénye, Serhiy Lobanov eközben egy közeli, vendégekkel zsúfolt lakás konyhájának padlóján, egy matracon aludt. Ekkor furcsa morajlás törte meg a csendet, mintha rengeteg repülő egyszerre haladt volna el felettük, még az ablaküvegek is beleremegtek – írja a BBC. A 19 éves tanárjelölt és a 25 éves erőműmérnök tele volt reményekkel és álmokkal, tervezték közös életüket az újonnan épült szovjet városban, Pripjatyban. Fogalmuk sem volt róla, hogy a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris balesete történt kevesebb mint 4 kilométerre tőlük. Felrobbant a csernobili erőmű 4-es számú reaktora, radioaktív anyagokat juttatva a levegőbe.
29
Csernobil, Ukrajna, 1986 április. Helikopterről készült felvétel a csernobili atomerőmű 4-es blokkjának megsemmisült épületéről a katasztrófát követő napokbanGaléria: 1986 árnyéka: Csernobil öröksége képekben(Fotó: Vladimir Repik / AFP)
Arra a bizonyos 1986. április 26-ai reggelre Serhiy úgy emlékszik vissza, hogy reggel 6 óra körül a felkelő nappal együtt ébredt, tele izgatottsággal. Több dolga is akadt, mivel ágyneműt kellett vinnie egyik barátja lakásába – ahol ő és Iryna aznap éjjel aludni terveztek –, valamint megvásárolni néhány virágot. Amint elindult, gázálarcot viselő katonákkal találkozott az utcán, illetve férfiakkal, akik habos oldattal mosták az utat. Néhány, az atomerőműből ismert kollégája azt mondta neki, hogy sürgősen behívták őket, mert történt valami, azt azonban nem tudták, mi. Amikor kinézett a barátja magas házának lakásából, látta, hogy füst száll fel a 4-es reaktorból. Csak később vált világossá számára, hogy a tűzoltók és az erőmű dolgozói egész éjjel halálos dózisú sugárzás kockázatát vállalva próbálták megfékezni a hatalmas lángokat. Nyugtalanság uralkodott el rajta, és az óvatosság kedvéért egy nedves anyagdarabot helyezett az ajtó elé, hogy felfogja a radioaktív port. Ezután a piacra sietett, ami szokatlan módon egy szombat reggelhez képest teljesen kihalt volt, ő is mindössze csak öt tulipánt választott a csokorhoz.
Iryna – aki az édesanyjával a családi lakásban aludt – egész éjszaka a telefoncsörgést hallgatta. Anyja többször is felriadt, mert a szomszédok hívták, hogy valami szörnyűség történt, de csak kevés részletet tudtak. Az akkori Szovjetunióban szigorúan kontroll alatt tartották, milyen információk kerülnek ki, ezért hiába kapcsolták be a rádiót, egy szó sem esett az incidensről. Reggel az anyuka felhívta a hatóságokat, ők megnyugtatásul csak annyit mondtak: „Ne essen pánikba, a városban minden tervezett eseményt meg lehet tartani.” Így tehát minden a tervek szerint folytatódott.
Később a menyasszony, a vőlegény és a vendégek autókkal érkeztek a Művelődési Palotához, ahol fogadalmat tettek egy, a nevükkel hímzett kendőn állva, majd egy közeli kávézóban tartották meg a lakodalmat, de a hangulat inkább szomorú volt, mintsem ünnepi. Mindenki tisztában volt azzal, hogy valami baj van, csak senki nem tudott semmit. Az első táncuk egy hagyományos keringő volt, ám minél inkább tudatosult bennük, hogy tragédia történt, annál inkább kiestek a ritmusból. „Egyszerűen csak átöleltük egymást, és úgy mozogtunk” – emlékszik vissza Iryna, hozzátéve, ezután – kimerülten, de immár férjként és feleségként – visszatértek a barátjuk lakásába.
Serhiy elmondása szerint vasárnap hajnalban egy másik barát kopogott az ajtón, aki közölte velük, hogy mindenképpen fel kell szállniuk egy hajnali 5 órakor induló vonatra. Mivel Irynánál csak az ünnepség második napjára szánt, könnyű ruha volt, ezért visszavette a menyasszonyi ruháját, hogy el tudjon menni az édesanyja lakásába átöltözni. „Menyasszonyi ruhában voltam, és mezítláb futottam a pocsolyákon keresztül” – mesélte Iryna. Még sötét volt, amikor a vonatból meglátták az összeomlott reaktor fénylését. „Olyan volt, mintha egy vulkán szemébe néznél” – jegyezte meg Serhiy. Hosszú órák után végül megtörtént a hivatalos bejelentés, amelyben az evakuálásra csak egy ideiglenes állapotként hivatkoztak.
Három napra indultunk el, de végül egész életünkre elmentünk
– tette hozzá.
Több tízezren halhattak bele a katasztrófába
A Szovjetuniót erősen bírálták azért, mert nem időben mérte fel a katasztrófa valódi súlyát. Csak két nappal a robbanás után – miután már Svédországban is észlelték a sugárzást – ismerték el, hogy baleset történt. Több mint két hét telt el, mire a szovjet vezető, Mihail Gorbacsov nyilvánosan megszólalt az ügyről. Egy biztonsági teszt során súlyos hibát vétettek. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által idézett becslés szerint a robbanások 400-szor több radioaktív anyagot juttattak a környezetbe, mint a hirosimai atombomba. Nikolaj Szolovjov ekkor vezető mérnökként dolgozott a turbinacsarnokban. „Úgy éreztem, mintha földrengés lett volna alattunk. Láttuk, ahogy a tető beomlik, majd egy légnyomás csapott felénk fekete port hozva magával… Aztán megszólalt a sziréna” – emlékezett vissza. Azt mondta, ő és kollégái a helyszín felé rohantak, mert azt hitték, egy generátor robbant fel – elképzelni sem tudták, hogy maga a reaktor lehet az.
„Valaki megnézte a műszereket, és azt mondta, hogy a sugárzási szintek mérhetetlenül magasak” – mesélte Nikolaj. Hozzátette, hogy egy másik kollégájára a turbinán állva találtak rá látszólag sértetlenül, de hányt – ami a sugárbetegség jele. Ő volt az elsők egyike, aki meghalt. A hivatalos halálos áldozatok száma 31 fő – közülük ketten magában a robbanásban haltak meg, 28-an az azt követő hetekben akut sugárbetegségben, egy ember pedig szívleállás következtében. A katasztrófa szélesebb hatásai vitatottak és nehezen meghatározhatók, hiszen akkoriban nem indult átfogó, hosszú távú orvosi vizsgálat.
2005-ben több, ENSZ által bekért tanulmányban arra következtettek, hogy 4000 ember halhatott meg a baleset miatt, míg más becslések szerint ez a szám akár több tízezer is lehet. A hatóságok több százezer embert vezényeltek a Szovjetunió minden részéről, hogy megfékezzék a katasztrófát. A sérült reaktor sugárzásának megakadályozása érdekében helikopterekről homokot és egyéb anyagokat szórtak rá. A rendkívül magas sugárzási szintek miatt a gépek meghibásodtak, így bizonyos munkákat kézzel kellett elvégezni. Jaan Krinal és Rein Klaar Észtországból érkeztek – amely akkor a Szovjetunió része volt –, és feladatba kapták, hogy a 3-as reaktor tetejére hullt törmeléket eltakarítsák.
Ólomlemezeket viseltünk – egyet elöl, egyet hátul, és egyet a lábunk között. Nehéz volt, 20 kiló vagy még több. A fejünkön egy szokásos szovjet sisak volt, védőszemüveg, kesztyű és egy, a sugárzás mérésére szolgáló dózismérő a zsebünkben
– mondja Jaan. Rein arra emlékszik, hogy egyperces szakaszokban küldték őket dolgozni, hogy korlátozzák a sugárterhelést. „Senki sem tudta igazán, mi micsoda, és nem is volt időnk ezen gondolkodni.”
29
Ukrajna, Csernobil, 1995 decembere. A Csernobil körüli radioaktív zóna lakóiGaléria: 1986 árnyéka: Csernobil öröksége képekben(Fotó: Anatoli Kliashchuk / Getty Images Hungary)
Ahogy a mentési és tisztítási munkálatok megkezdődtek, Iryna és Serhiy egyik családtagjuknál húzták meg magukat, mintegy 300 kilométerre, a Poltava régióban, Kijevtől keletre. Néhány nappal az érkezésük után az evakuáltakért felelős orvosok váratlan hírt közöltek: Iryna három hónapos kismama. Könnyekben tört ki, amikor felvilágosították arról, hogy a sugárzás a meg nem született gyermekekre is hatással lehet, és azt javasolták, hogy szakítsa meg a terhességet. „Féltem gyermeket vállalni, és féltem az abortusztól is” – ismerte el.
Egy együttérző női orvos bátorította, hogy szülje meg a gyermeket, és Iryna végül egy egészséges kislánynak, Katjának adott életet. Évtizedekkel később Katya maga is édesanya lett, Serhiynek és Irynának pedig ma már van egy 15 éves unokája is.
A pár 2022-ben Németországba költözött, miután lányuk kijevi lakását rakétatalálat érte. A házasságuk – amely bizonytalanság és tragédia közepette kezdődött – ma is támaszt nyújt számukra. „Rengeteg nehézségen kellett keresztülmennünk az életben ahhoz, hogy megértsük, valóban nem tudunk egymás nélkül élni. 40 év után is ki merem jelenteni, hogy olyanok vagyunk, mint a cérna és a tű, mindent együtt csinálunk” – mondta Iryna.
Élet a következményekkel
A pár úgy érzi, hogy a nukleáris baleset hatással volt az egészségükre, bár az orvosok ezt nem erősítették meg. Iryna mindkét térdét protézisre kellett cserélni, biztos abban, hogy a sugárzás gyengíthette meg a csontjait. Úgy vélik, hogy a robbanás Serhiy 2016-os szívrohamában is szerepet játszhatott, ugyanis az egy héttel azután történt, hogy meglátogatta egykori szülővárosát, Pripjatyot. Jaan, aki egy észt szervezetet vezet, azt mondta, néhányuknál valóban jelentkeztek egészségügyi problémák, de nem láttak megnövekedett mennyiségű rákos megbetegedést, ahogy arra kezdetben számítottak. Elmondása szerint 1991-ben 51 észt halt meg, köztük 17-en öngyilkosságot követtek el. Nikolaj, a turbinacsarnok mérnöke akkoriban házas volt, és két fiúgyermeket nevelt. Visszatért dolgozni az erőműhöz, ahonnan nemrég vonult nyugdíjba. Fiatalabb fia az orosz invázió után, 2022-ben csatlakozott az ukrán hadsereghez, 2023 szeptembere óta eltűntként tartják nyilván.
29
Pripjaty, Ukrajna, 2016. április 25. Védőruhát viselő emberek fényképezik az elhagyatott Polisszja hotelt a városközpontbanGaléria: 1986 árnyéka: Csernobil öröksége képekben(Fotó: Global Images Ukraine / Getty Images Hungary)
A 40 éve robbanást elszenvedett nukleáris erőmű folyamatos felügyeletet és karbantartást igényel. A 4-es reaktor fölé mindössze két hónap alatt építettek egy betonszarkofágot, de az később instabillá vált. 2016-ban egy új, csaknem 500 milliárd forint értékű acélburkolatot húztak fölé, hogy lezárja a szivárgásokat. Az erőmű körül ma már olyan alacsony a sugárzás, hogy korlátozott ideig biztonságosan látogatható, de hivatalosan senki sem élhet ott. Vannak ugyanis továbbra is veszélyes területek, köztük a 4-es reaktor környéke és a Vörös-erdő, utóbbi a radioaktivitástól erősen szennyezett.
Pripjaty épületei pedig ma már romosan állnak, köztük a Művelődési Palota is, amelynek belső tere teljesen elhagyatott. Csupasz téglafalak, betonpadló, szétszórt törmelék, meglazult burkolatok borítják, illetve falon még részben megmaradt egy színes falfestmény. A hely, ahol Serhiy és Iryna egykor kimondták a boldogító igent, ma már csak árnyéka önmagának.
(Borítókép: Csernobil, Ukrajna, 1986. április. A csernobili atomerőmű megrongálódott felirata. Fotó: TASS / AFP)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!