Cronin neve egyre ismertebb a horror berkekben, főleg miután a 2019-es A gyermek befejeztével rábíztak egy franchise-mozit a Gonosz halott: Az ébredés képében. A film hatalmas siker lett, a rajongók imádták a rendező magából kifordult, tabudöntögető, a kommersz határait kiszélesítő stílusát. Előzetesen hasonlóra lehetett számítani a Múmiától is.
Charlie (Jack Reynor) és Larissa (Laia Costa) Kairóban élnek két gyermekükkel, mígnem egy nap a kilenc éves lányukat, Katie-t (Natalie Grace) elrabolják. A rendőrség tehetetlen, a szülők igyekeznek tovább lépni, majd nyolc év elteltével érkezik a hír: Katie-t megtalálták. Élve. Valami azonban nagyon nem stimmel vele.
Mi történt Katie-vel?
Cronin nem siet sehova, a sejtelmes prológus után hagy időt az expozíciónak, felépíti a konfliktust és lassan csepegteti az információkat. A cselekmény ennek ellenére nem unalmas, körbelengi a feszültség és a nézőt érdekli mi történhetett a lánnyal, valamint mikor robban a bomba Katie állapotával kapcsolatban. Mert a lány finoman szólva sincs jó bőrben és a család nehezen birkózik meg a nehézségekkel.
Ahogy haladunk előre, úgy válik egyre világosabbá, mivel állunk szemben, noha így a misztikum folyamatosan apad. Cronin lényegében ugyanazt a formulát követi, mint a Gonosz halottban, csak a felütés más. Ott egy anyukát szállt meg a démon és a gyermekei életére tört, itt a gyermek válik fenyegetéssé. Sajnálatos, hogy a gyász, az áldozathozatal, a komplett drámai él elenyésző. A rendező nem tudott, vagy nem is akart érdemben hatni az érzelmeinkre, annál inkább az ingereinkre. Cronin igyekszik a frászt hozni a nézőre, de az edzettebbek nem különösebben fognak összerezzenni a hanghatásoktól.
Igényes gusztustalanság
Ellenben a vérmennyiség emberes, de más testnedvekkel is el vagyunk látva, úgyhogy kell gyomor a Múmiához. Hányás, belezés és bőrnyúzás is van terítéken, a smink, a praktikus effektek pedig remekül sikerültek, látszik az odafigyelés a stáb részéről. Ez a fajta „over the top” gusztustalanság remekül áll a filmnek, egészen az utolsó harmadig, ahol jobbára már csak legyintünk, ráadásul sokkal inkább szembeötlenek a tartalmi hibák. Az ok-okozati összefüggések kikezdhetők, a magyarázat kimerül a sokadik démonos klisében, nem beszélve a következetlenségekről. A film a saját, egyébként elég vékonyka szabályrendszerét sem képes követni, a megoldás így légből kapottnak érződik. Zárásként érkezik a slusszpoén, amely abszolút logikátlan és teljesen figyelmen kívül hagyja a korábban felépített alapokat.
Az összképet szerencsére nem vágják tönkre ezek a hibák, de jócskán rombolják az élményt, amire rátesz egy lapáttal az indokolatlanul hosszú, 134 perces játékidő. Ez a sztori 100 percbe is belefért volna egy feszesebb cselekménnyel. A színészek közül mindenki hozza a kötelezőt, de ez egyértelműen Cronin brutális játszótere, amiben a sokkfaktor maximalizálása a cél. Ez jobbára össze is jön és a Múmia kétségtelenül korrekt horror, kár, hogy a tartalom nem tud felérni a válogatott gusztustalanságokhoz.
6/10
Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!