A skót James Matthew Barrie, a Pán Péter írójának gyerekkorát egy szörnyű családi tragédia árnyékolta be. Szeretett, hét évvel idősebb bátyja, édesanyja kedvence, egy korcsolyabalesetben életét vesztette, anyja pedig mély depresszióba esett. James, hogy segítsen rajta, átvette testvére szerepét: a ruháit hordta, úgy kezdett el viselkedni, mint ő. Barrie aztán magának való, nehezen szocializálódó felnőtté cseperedett, de az örök gyerek szerepbe merevedő bátyját sosem felejtette, ő ihlette a Sohaországban élő, fel nem növő Pán Péter karakterét.
Az írás először színdarab formájában látott napvilágot 1904-ben, óriási sikert aratott, bár bemutatójakor a londoni Duke of York’s Theatre-ben a 44 éves, addigra már elismert író aggódott, de a tapsvihar nem maradt el. Pán Péter története még mindig izgatja az alkotókat, újabb és újabb filmes feldolgozások születnek, az utolsó élő szereplős például három éve került fel a Disney+-ra.
Sohaország (Neverland) az a képzeletbeli hely, ahová pozitív gondolatokkal és némi tündérporral lehet elrepülni. Itt él Pán Péter, aki elszökött szüleitől – mert nem akart „nagy felnőtt férfi” lenni –, miután összebarátkozott a tündérekkel és manókkal a Kensington parkban. Sohaországban a felnőttséget és maszkulinitást jelképező Hook kapitánnyal harcolnak az örök gyerekkorba ragadt kicsik. Pszichológiai szempontból Péter az öntudatlan részünk, Wendy, a másik főszereplő, a szuperego – a szülői elvárások és társadalmi normák megtestesítője. Ő veszi át a közvetítő szerepét a gyerekek és a zsarnokoskodó Pán Péter között. És itt van Csingiling is, aki féltékenységi rohamában meg akarta ölni Wendyt. Ennyire „harmonikus” ez a világ, mégis az új feldolgozásokban kedves mese lett.
Barrie-t nemcsak elhunyt bátyja inspirálta a történet megírására, hanem a Llewelyn Davies család is. Kutyasétáltatás közben ismerkedett meg az ügyvéd-művész szülők három fiával, akikkel azután kötött szoros barátságot, hogy plátói szerelemre lobbant édesanyjuk iránt. Barrie a gyerekeknek mesélte először Neverland történetét, az elveszett gyerekek menedékét, a kalózos harcok színterét.
Ahogy Lewis Carroll Alice-t találta ki a Liddell családnak, Barrie úgyanígy ötlötte ki Pán Pétert George-nak, Jacknek, Peternek, Michaelnek és Nicholasnak, a Llewelyn Davies család fiainak.
Sohaország nem tökéletes, ez az időben és térben lebegő fura hely nem szűkölködik hiányban, feledésben és gyászban sem, de nem csoda, hogy Barrie nem rózsaszín történettel lett világhírű. Egész életére rányomta bélyegét, hogy nem kapott annyi szeretetet soha, mint elveszített bátyja. Ez a szövegben is megjelenik, ahogy új francia fordítója mondta: különös, egyszerre költői, kiszámítható és váratlan. Szerinte ez nem is mese, nem gyerekeknek szóló történet, inkább a gyerekkorról, a gyermeki gondolkodásmódról, az időhöz, a szülőkhöz és a gondoskodáshoz való viszonyokról szól.
Michael Jackson problémája
A Dan Kiley által definiált Pán Péter-szindróma nem hivatalos diagnózis, mégis egyre több szakember ismeri fel, hogy jellemző mintázat: a felnőttkor szerepeinek elutasítása, az elköteleződés kerülése a magánéletben és a munkában, a gondoskodás keresése másoknál, a szabadság és a szórakozás hajszolása. Ezeket gyakran szorongás, kudarc magyarázza, akik ezektől szenvednek, félnek, hogy elbuknak, ezért inkább nem is vágnak bele semmi komolyba. Kereshetjük a szülők felelősségét is, akik sokszor túlóvták gyerekeiket, ezért nem szilárdult meg önbizalmuk, nem tudnak önállóan döntéseket hozni. De aki „csak” szorongó, az megfontolja, hogy elköteleződjön-e, belevágjon-e a dolgokba, a Pán Péter-szindrómás nem is gondolja ezt szükségesnek. Neki nem természetes a felnövés és az ezzel járó feladatok, felelősség.
A Pán Péter-szindróma egyik legismertebb esete Michael Jackson énekesé, birtoka sem véletlenül hallgatott a Neverland névre. De a téma már korábban, a Childhood című dal klipjében is megjelent. Még egy vidámparkot is létrehozott birtokán, mert korai karrier indulása miatt „nem volt gyerekkora”. A Pán Péter-szindróma elsősorban akkor jelentkezik, amikor a gyereknek nincs jó képe az apjáról, és nem akar felnőni, hogy ne hasonlítson rá. Vagy nagyon kontrolláló az anyja, esetleg nem jó a szülők kapcsolata, így már gyerekkorában érzelmi bizonytalanság jellemzi életét. A felnőttek világa a kellemetlenségek vagy a szorongás forrása.
A Wendy-szindróma a Pán Péter-szindróma ellentéte, mikor valaki érettebb, felelősségteljesebb, mint amit életkora megkívánna. Wendy is korához képest éretten gondoskodott a gyerekekről Sohaországban. Anyáskodó volt, segítőkész, mások boldogságát akarta szolgálni. Míg a Pán Péter-tünetek gyakran fiúkat érintenek, a Wendy-szindróma gyakoribb a lányok és a nők körében. Párkapcsolatban ezek a nők szeretnek anyáskodni partnereik felett, fel is áldozzák saját boldogságukat a másikért. Egyébként a mesék mintájára létezik Hamupipőke-komplexus, ami az önállóságra való képtelenség, függőségi vágy érzése, az Alice-szindróma pedig azt írja le, mikor valakinek megváltoznak az észlelései, a tér-, idő- és testkép torzul. A tárgyakat vagy saját testrészeiket a valódinál sokkal kisebbnek vagy nagyobbnak észlelik.
(Borítókép: Egy Pán Péter-előadás főpróbája 2014. decemberében. Fotó: Virginia Sherwood / Nbc / Getty Images)
5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!