Nagy örömünkre rövid időn belül újabb mérföldkőhöz érkezett a roundnet hazánkban. Már az nagy elismerés, egyben jelentős kihívás volt, hogy az európai szövetség (EURA) minket – tehát Budapestet – bízta meg a legnívósabb sorozat, a European Tour Series 2026 egyik versenyének szervezésével. Ezzel Budapest végleg felkerült a roundet európai térképére úgy, hogy mindössze néhány éve ismert nálunk a sportág. A szervezés és az előkészületek jelentős kihívásokat tartogattak, de sikerült olyan helyszínt választani, és körülményeket biztosítani a 23 országból érkező sportolóknak, amellyel a lehető legmagasabb színvonalon bonyolítottuk le az eseményt
– értékelt röviden Kolozsi Patrik, a Magyar Roundnet Szövetség elnöke, hozzátéve, hogy az ETS budapesti állomása a közvetítés terén is szintet lépett az eddigi versenyekhez képest. A két nap alatt összesen öt kamerával közvetítették élő streamen az eseményeket, olyan sportági szaktekintélyek kommentálásával, mint Scott Beeks, akit a roundnet egyik legjobb edzőjének, játékosának tartanak.
A két nap alatt hat kategóriában hirdettek győzteseket. Szombaton a Pro Open kategóriában a német Grönebaum és Prfüger párosa bizonyult a legjobbnak, a contenderek (kihívók) között pedig a francia páros, Conrut és Chervin győzött – és szerzett ezzel Pro-kártyát a következő Eurpean Tour Series állomásra. A hölgyek mezőnyében Pro kategóriában az osztrák Kadlec/Leybourne szerezte meg az első helyet, a contenderek között pedig a német Gilde és Ruckerbauer nyerte a késő estébe nyúló finálét. Vasárnap a vegyes párosok Pro kategóriájában a német Siemer és a svájci Kunzelmann kettőse győzött, a conternderek között pedig a német Wunderlich és Bauer volt a legjobb.
Az európai szövetség, az EURA képviseletében Niels Verbois is elégedettségét fejezte ki az esemény kapcsán: „Ez volt az eddigi legnagyobb – és legszínvonalasabb – ETS-állomás. Budapest feltette Magyarországot a roundnet térképére, és nagy lépést tett afelé, hogy a jövőben is színvonalas nemzetközi versenyeket rendezhessen. Bízom benne, hogy ennek hatására egyre többen ismerkednek meg a sportággal, egyesületeket alapítanak, és együtt formálják, építik tovább ennek a remek szabadidősportnak magyarországi bázisát.”
A roundnet European Tour Series június 13-án és 14-én folytatódik a Svédországban, Göteborgban, majd Toulouse és Bázel látja vendégül a legrangosabb európai versenysorozatot, írja a Magyar Roundnet Szövetség közleményében,
Mi is az a roundnet?
A roundnet egy pörgős, kettő a kettő elleni csapatsport, amelyet egy kis méretű, feszített körháló körül játszanak. A röplabdához hasonlóan, a csapatok maximum három érintésből próbálják a labdát a hálóra ütni úgy, hogy az ellenfél ne tudja visszaadni, miközben 360 fokban körbeállhatják a pályát. Ezek után sokszor úgy fest a játéktér, mintha misztikus gabonakörök keletkeztek volna.

Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!