Havasi Bertalan épp a Miniszterelnöki Kabinetiroda előtt levegőzött péntek reggel, nem sokkal azelőtt, hogy Magyar Péter Karmelita kolostor elé meghirdetett sajtótájékoztatója elkezdődött volna. 

A helyettes államtitkár a HVG-nek azt mondta, neki nem volt szerepe a kormányzati átadás-átvételben, szerencsére azt a főnöke, Nagy János államtitkár intézte, neki csak az ő részére kellett dokumentációt átadnia. 

https://hvg.hu/itthon/20260515_magyar-peter-bejelentese-a-karmelitanal

„Most bejárok ide dolgozni, tudja, ez a munkahelyem, a luxusminisztérium. És nekem most Magyar Péter a főnököm” — mondta Orbán Viktor egykori sajtófőnöke, arra utalva, hogy az ő munkaviszonya hivatalosan még nem szűnt meg.

Szivarozgatok reggeltől estig

— tette hozzá. Arra a kérdésünkre, hogy szerinte luxuskörülmények vannak-e a Kabinetiroda épületében azt mondta, egyáltalán nem, ő sok helyen járt már a világban, a minisztériumok általában így néznek ki.

A kormányzati épületek bejárásával szerinte Magyar annak teszi ki a munkájukat végezni akaró kormánytisztviselőket, hogy állatkerti állatokként nézik őket. (Havasival azelőtt beszéltünk, hogy Magyar Péter bejelentette volna a Karmelita megnyitását, úgy gondolta, a miniszterelnök sajtóbejárást tart majd pénteken.)

Elárulta, épp állást keres, igaz, már egy jó ideje. Nem szeretne Magyar Péter alatt dolgozni, mert úgy látja, a miniszterelnök több időt tölt “pojácáskodással”, mint tényleges munkával. Megjegyezte azt is, a szerdai kormányülés után megjelent határozatok szövegezését se tartja elég magas színvonalúnak.

Havasi Bertalan a Miniszterelnöki Kabinetiroda előtt péntek délelőtt

HVG / Galicza Dorina

Felmondani azonban egyelőre nem tervez, mert nincs más állásajánlata, úgy van vele, ha ki akarják rúgni, akkor fizessék ki a lelépési díjat.

Attól még, hogy dolgoztam a kormányhoz közel, ugyanúgy bérből és fizetésből élek, mint ön

— jegyezte meg. Nem ért egyet azzal, hogy a leköszönő miniszterek lemondanak a végkielégítésükről, szerinte a Fidesznek most harcolnia kéne ahelyett, hogy “hagyják, hogy napi ötször felmossák velük a padlót”. Abban bízik, sikeres lesz a Fidesz megújulása, ő szívesen dolgozna a pártban, de ha ez nem jön össze, megpróbál a piacon elhelyezkedni.

https://hvg.hu/itthon/20251213_havasi-bertalan-magyar-peter-szolo-utca-botrany-gyermekbantalmazas-juhasz-peter-pal-kovacs-buna-karoly

Nyitóképünkön Havasi Bertalan a Kabinetiroda előtt. (HVG / Galicza Dorina)