Hetvennégy év után végleg lehúzza a rolót a Múzeum körúti 21. szám alatt álló Kodály Zoltán Zeneműbolt és Zenei Antikvárium. A bolt nemcsak Budapest egyik utolsó zenei antikváriuma volt, hanem egy olyan találkozóhely is, ahol generációk adták egymás kezébe a bakeliteket, kottákat és történeteket. A bezárással így nemcsak egy újabb üzlet tűnik el a városból, hanem a Múzeum körút egyik ikonikus kulturális pontja, és látképe is örökre megváltozik.
Pedig a Múzeum körút mindig is Budapest egyik különös, könyv- és zeneszagú utcája volt. Az ember itt még ma is könnyen úgy érezheti magát, mintha egy régi város emlékei között sétálna, megsárgult cégtáblák, antikváriumok, régi kirakatok, nyikorgó ajtók és olyan üzletek között, amelyeknek minden négyzetmétere történeteket őriz. Ebbe a világba simult bele évtizedeken át a Kodály Zoltán Zeneműbolt és Zenei Antikvárium is, amelynek ajtaján belépve azonnal megcsapta az embert a régi lemezek, papírok és poros kották semmivel össze nem téveszthető illata.
Odabent pedig pontosan úgy, ahogyan azt elképzeljük, plafonig érő polcok között kellett lavírozni. Lemezek sorakoznak egymás mellett szűk rekeszekben, a falak mentén CD-k, DVD-k kották és zenetörténeti könyvek állnak egymásra pakolva, a pult mögött pedig olyan emberek dolgoztak, akik nem egyszerűen eladók, hanem mára gyakorlatilag élő zenei lexikonok. A közeli zárást jelző kartondobozok ellenére még az ottjártunkkor is volt az egész helynek valami sajátos, lassabb ritmusa. Miközben odakint Budapest egyre gyorsabban pörgött, itt még mindig órákig lehetett beszélgetni egy ritka lemezről vagy egy karmester különböző felvételeiről.
Ez a világ azonban június végén végleg eltűnik.
A hír persze sokakat megrázott, hiszen a bolt nem egyszerű üzletként működött, hanem afféle kulturális menedékként is, ahol zenészek, gyűjtők, karmesterek, rádiósok és megszállott lemezvadászok fordultak meg évtizedeken keresztül – lapunk figyelmét is a bolt egyik állandó vendége kereste fel a szomorú hírrel, aki foggal-körömmel harcol a mai napig is azért, hogy az üzlet fennmaradhasson. Minket ezúttal a bolt vezetője, Zboray Bence vezetett végig az üzleten, miközben a hamarosan teljesen kiürülő polcok, lemezek és kották között arról beszélt, hogyan jutott el a legendás hely a bezárásig.
Az ötvenes évek óta színesítette a körút látképét
A boltba belépve az elénk táruló kincsek mellett azonnal feltűnt a tábla, amin jól látható, hogy az antikvárium története egészen a 20. század közepéig nyúlik vissza, erre pedig hamar Zboray Bence is felhívta a figyelmünket. Elmondása szerint a bolt történetének megismeréséhez egészen az államosítás időszakáig kell visszamennünk az időben, ugyanis 1951-ben alakult meg az Állami Könyvterjesztő Vállalat, amely égisze alá akkoriban a könyvek, a kották és a zenei kiadványok is tartoztak.
A zeneműbolt ebben az időben, egy évvel később, 1952-ben nyitott meg a Múzeum körúton.
Akkoriban persze még egészen más világ létezett, és hanghordozóból legfeljebb gramofonlemezek voltak elterjedve, a könnyűzene pedig még gondolatban is alig volt felfedezhető Magyarországon.
Ennek ellenére az üzlet hamar beindult, és a hetvenes évekre a bolt már annyira kinőtte magát, hogy a kottaszekció átkerült a Múzeum körút 17. szám alá, míg az eredeti helyen a hanghordozók maradtak. Ahogy teltek az évek, megjelentek a vinyl hanglemezek vagy ahogyan a köznyelv hívja bakelitek, majd a CD-k, és a bolt fokozatosan Budapest egyik legismertebb zenei központjává vált. A rendszerváltás után aztán az állami könyvterjesztő vállalatot feldarabolták, ebből alakult ki később az üzlet jelenlegi tulajdonosa az akkori Líra és Lant Rt. is, amit követően a teljes zenei részleg ismét egy helyre, a mostani üzletbe került.
Erről pedig már a boltvezetőnek is vannak személyes élményei, ugyanis Zboray Bence már 1996 óta dolgozik az üzletben, akinek már egészen hamar egyértelművé vált, hogy ez a hely jóval többet jelent egyszerű munkahelynél. Felidézte, hogy gyerekkorában édesapja négyezres lemezgyűjteményének szinte minden darabját itt vásárolta, ő maga pedig akkoriban a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, így a zenei háttér meg volt ahhoz, hogy ellavírozzon a tömött polcok között. Nem is annyira meglepő, hogy innen egészen odáig vezetett az út, hogy végül maga is a bolt dolgozója, majd később a vezetője is lett. Pedig, mint mondta, eredetileg csak kipróbálni szerette volna ezt a munkát, de végül egy immáron harminc éve tartó szenvedély lett belőle.
A túlélésért folytatott küzdelem már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött
De mégis hogyan sodródott az évtizedek óta a hazai zenei kulturális élet fontos részét képező üzlet a bezárás kapujába? A bezárás okairól beszélve azt mondta, hogy „a lejtmenet valójában már a kétezres évek elején elkezdődött, és amikor a háztartásokban tömegesen megjelentek az első CD-írók és az olcsó írható lemezek, az gyakorlatilag sokkolta az egész szakmát”. Az emberek innentől kezdve egyre kevésbé vásároltak eredeti CD-ket, inkább másolták őket. Ugyanez történt a kottákkal is, hiszen egyetlen megvásárolt kiadványból pillanatok alatt több tucat fénymásolt példány készült. Ki otthon, ki pedig a mukahelyén könnyedén sokszorosíthatott szinte bármit.
Emiatt a bolt lényegében az elmúlt húsz évben folyamatos túlélési harcot vívott a technológiai változásokkal. Minden új fejlesztés egy újabb ütés volt számukra. Először a másolás, aztán az internet, később pedig a streaming-szolgáltatások alakították át teljesen azt, ahogyan az emberek zenét hallgatnak és vásárolnak
– emelte ki.
Ugyanis míg korábban az emberek bejártak lemezekért, böngésztek, beszélgettek és gyűjtöttek, ma már néhány kattintással gyakorlatilag bármit elérnek egy telefonról vagy számítógépről. A Spotify és a hasonló szolgáltatások mellett pedig egy hagyományos zenebolt egyszerűen nem tud versenyben maradni.
Zboray Bence szerint ugyan a bakelit – nevezzük így – sosem tűnt el teljesen, sőt bizonyos fiatalok körében újra népszerű is lett, „a CD- és DVD-korszaknak gyakorlatilag vége van, szinte senki nem vásárolja ezeket már”. A mai vásárlók ráadásul tudatosabban keresnek mint korábban, a kiadók pedig saját webáruházakat indítottak, így sokszor olcsóbban tudják árulni ugyanazokat a termékeket, mint egy hagyományos bolt vagy akár egy antikvárium. Személyes véleménye szerint emiatt jó lett volna, ha a Kodály is el tud lépni az online értékesítés irányába, ez azonban a törekvéseik ellenére sem valósult meg – így hatalmas hátrányba kerültek az egyre inkább a webshopok irányába eltolódó piacon. Nem véletlen, hogy még a külföldi vásárlóik is rendszeresen keresték őket emiatt, de ez a fejlesztési igény végül sosem ért révbe…
Pedig a bolt antikváriumi része még évekig életben tartotta az üzletet. Az emberek ugyanis az internet adta lehetőségek, és a technológia fejlesztése ellenére is szerettek kézbe venni egy régi lemezt, kinyitni a borítót, nézegetni a grafikai megoldásokat, végiglapozni egy régi kotta megsárgult oldalait.
A helynek olyan atmoszférája van, amit digitálisan egyszerűen lehetetlen reprodukálni.
Az antikvárium ugyanakkor nemcsak üzletként működött, hanem sokkal inkább egy kulturális találkozóhely volt. A polcok között rendszeresen beszélgettek egymással a vásárlók, zenéről vitatkoztak, ritkaságokat mutogattak egymásnak, vagy csak órákig böngészték a lemezeket. „Sokszor teljesen idegen emberek elegyedtek szóba egymással egy-egy közös kedvenc miatt” – írta le a hely hangulatát a boltvezető, amit a saját bőrünkön mi magunk is érzékelhettünk ott tartózkodásunkkor.
16
Galéria: Bezár Budapest ikonikus zenei antikváriuma, a Kodály Zoltán Zeneműbolt és Zenei AntikváriumFotó: Kertész Renáta / Index
Az egyik legfájdalmasabb változás mégis az Zboray Bence számára, hogy a klasszikus gyűjtői szenvedély szépen lassan eltűnik. Úgy látja, hogy a valódi gyűjtők többsége ma már az idősebb generációhoz tartozik, és bár a bakelit a fiatalok között újra divatos lett, az a fajta életforma, amelyben a zenehallgatás köré közösségek szerveződtek, lassan teljesen kikopik az életünkből. Ezt pedig jól mutatja, hogy a Kodály Zoltán Zeneműbolt és Zenei Antikváriumhoz hasonló helyek már vagy rég bezártak, vagy pontosan arra a sorsra jutnak, mint ez az üzlet.
Pedig régen a zenehallgatás egy közösségi esemény volt. Az emberek hazamentek, feltettek egy lemezt, végighallgatták elejétől a végéig, közben beszélgettek róla vagy csak figyeltek rá. Ma viszont minden sokkal gyorsabb lett. A figyelem szétaprózódott, mindenki több dolgot csinál egyszerre, és sokkal kevesebb idő jut az elmélyülésre. Így pedig a klasszikus értelemben vett, értő zenehallgatásra is.
Még a bolíviai útikönyvekben is a Kodályt ajánlották, mint látványosságot
Pedig ebben a boltban legendás figurák fordultak meg. Mesélt arról, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években itt járt Leonard Bernstein világhírű zeneszerző, de megfordult náluk Zubin Mehta karmester és Maxim Vengerov hegedűművész is. A hazai felhozatal sem volt jelentéktelenebb, ugyanis a magyar művészvilágból rendszeres vendég volt itt többek között Medveczky Ádám karmester, Baráti Kristóf hegedű- és Várdai István csellóművész is. A Magyar Rádió közelsége miatt ráadásul a rádiósok és szerkesztők is rendszeresen megfordultak itt. Sokszor kölcsönkértek lemezeket műsorokhoz, majd adás után izzottak a telefonvonalak, amikor a hallgatók megpróbálták kideríteni, honnan származik az adott felvétel.
A bolt hírneve ráadásul messze túlmutatott Magyarországon. Zboray Bence felidézett egy történetet egy Bolíviából érkező turistáról, aki egy dél-amerikai útikönyv alapján kereste fel az antikváriumot.
Az útikönyv Magyarországról szóló egyetlen oldalán ugyanis szerepelt a bolt neve is a legfontosabb budapesti kulturális helyszínek között. Nem a gulyás, nem a Halászbástya, hanem a Kodály Zoltán Zeneműbolt és Zenei antikvárium.
A hely emellett persze a magyar könnyűzenei történelem egyik különös lenyomata is volt. A szocializmus éveiben például, amikor nyugati lemezekhez szinte lehetetlen volt hozzájutni, a bolt környékén gyakran illegális lemezüzletek zajlottak. Zboray szerint a rendőrség napi szinten megjelent a környéken, miközben a vásárlók a kapualjakban próbáltak ritka nyugati lemezekhez jutni. Ráadásul nem csak illegálisan, ugyanis Zboray Bence elmesélte, hogy volt olyan, hogy amikor először „megjelent Karády Katalin magyarországi lemeze, még bakeliten, akkor az Astoriáig állt a sor, délutánra pedig el is fogytak a lemezek. Le kellett telefonálni Dorogra a lemezgyárba, hogy indítsanak el egy teherautót. Mint az őrültek, elindultak, és nem lehetett 6-kor bezárni, hanem este 8-ig nyitva kellett lenni, mert nem tudták az embereket elhajtani. És mindenki meg akarta venni. Más világ volt, akkor egyszerűen nem tudtál mást mondani”.
A bolt falai között persze rengeteg személyes történet is született. Volt, aki tíz évig várt egy ritka magyar bakelitre, mire végül egyszer csak felbukkant az üzletben. Mások különleges kiadásokat gyűjtöttek megszállottan. Egy törzsvásárló például kizárólag Vivaldi Négy évszakának különböző kiadásait kereste, és több mint száz változatot halmozott fel belőle – ebből hetvenet legalább a Kodályban beszerezve.
De a bolt története tele volt abszurd és humoros pillanatokkal is. Zboray nevetve idézte fel azt a vásárlót, aki évekkel ezelőtt berohant az üzletbe azzal, hogy látta a kirakatban P!nk új albumát. A dolgozók csak értetlenül néztek egymásra, mert biztosak voltak benne, hogy nincs náluk ilyen kiadvány. A félreértés végül akkor derült ki, amikor kiderült, hogy a vásárló valójában a Pink Floyd egyik lemezét nézte ki magának.
Nincs másik
A bolt bezárása így nemcsak érzelmileg nehéz, hanem emberileg is. Ráadásul jelenleg négyen dolgoznak itt, miközben Zboray szerint a kilencvenes években még tizenöt alkalmazott működtette az üzletet. Június végével azonban csak egyetlen kollégát tud magával vinni a Rózsavölgyi Zeneműbolt csapatába, két több évtizede ott dolgozó munkatárstól viszont el kell búcsúzniuk. Mint mondta, talán ez a legnehezebb az egészben. Az egyik kolléga huszonegy, a másik huszonhat éve dolgozik az üzletben, miközben Magyarországon ma már szinte nincs is hasonló zenei antikvárium, ahol elhelyezkedhetnének.
A bolt sorsa ráadásul részben az épület sajátos helyzetével is összefügg. Az üzlet egy műemléki védelem alatt álló házban működik, amelyben a régi pesti városfal maradványai húzódnak. Emiatt az épület felújítása rendkívül nehézkes volt, és volt időszak, amikor húsz éven keresztül állványzat takarta a homlokzatot, szinte láthatatlanná téve a boltot az utcáról.
Miközben Bence körbevezetett a hamarosan kiürülő polcok között, jól látszott rajta, hogy számukra ez nem egyszerűen egy munkahely elvesztése. Sokkal inkább egy korszak vége. A falakon még ott lógnak a régi plakátok, a polcokon még sorakoznak a bakelitek, és időről időre még most is betérnek törzsvásárlók csak azért, hogy beszélgessenek egyet. Sokan próbálják menteni a menthetőt, petícióról beszélnek, mások egyszerűen csak szomorúan állnak a pult előtt, mintha nem akarnák elhinni, hogy a hely valóban eltűnik. Zboray szerint ugyan valamilyen formában a kapcsolat megmarad majd a vásárlókkal a Rózsavölgyin keresztül, de ő maga is úgy látja, hogy ez már soha nem lesz ugyanaz.
És valóban nehéz elképzelni, hogy ugyanaz legyen.
Mert amikor június végén bezár a Kodály Zoltán Zeneműbolt és Zenei Antikvárium, akkor nemcsak egy bolt tűnik el Budapest térképéről, hanem vele együtt eltűnik egy darab abból a lassabb, emberibb városból is, ahol még órákig lehetett beszélgetni idegenekkel zenéről, ahol egy ritka lemez megtalálása valódi eseménynek számított, és ahol a zene nem háttérzaj volt, hanem közösségi élmény. A Múzeum körút látképe pedig örökre megváltozik.
A munkatársak ennek ellenére az utolsó napig a tőlük megszokott lelkesedéssel és szenvedéllyel folytatják a munkát, amely részeként június 30-ig hatalmas kiárusítási kedvezmények várják a vásárlókat, vagy azokat, akik szeretnének egy darabot magukkal vinni a bolt elképesztő, felemelő miliőjéből.
16
Galéria: Bezár Budapest ikonikus zenei antikváriuma, a Kodály Zoltán Zeneműbolt és Zenei AntikváriumFotó: Kertész Renáta / Index
További fejlesztések menthették volna meg az üzletet
Hogy a teljes képet lássuk, és ne csak a tényleg elképesztő hely adta adrenalin-fröccs és boldogságérzet beszéljen belőlünk, a látogatásunkat követően felkerestük a Rózsavölgyi és Társa Kiadói és Kereskedelmi Kft. egyik ügyvezetőjét, Újlakyné Gazdag Juditot is, aki részletesen, írásban válaszolt a bezárással kapcsolatban felmerült kérdéseinkre. Levelét változtatás nélkül közöljük:
„Sajnos a Rózsavölgyi és Társa Kft. Kodály Zoltán Zenei Antikváriuma az utóbbi években veszteséges volt, különösen súlyosan 2025-ben. Nyilván nehéz volt a zenei életben betöltött szerepünk és felelősségünk tudatában a legfájdalmasabb döntést meghozni, de a boltban forgalmazott árucikkek szinte egyike sem tudott olyan árbevétel-növekedést, vagy szinten tartást produkálni, amelyek fedezték volna a bolt költségeit. Másképpen: a forgalomból adódó fedezet nem volt elég a bolt költségeire.
A bolt legjobban keresett szolgáltatása az antikvár felvásárlás és forgalmazás a társaságunkhoz tartozó, 1850-ben alapított és azóta is ugyanabban a profilban működő Rózsavölgyi Zeneműboltba költözik át két munkatárssal, akik döntően azt a tevékenységet végezték a Kodályban is.
Miután a könyv- és zenemű-kereskedelem egyik első online áruházát cégcsoportunk, a Líra Könyv Zrt. hozta létre, a webáruház zenei anyagát a Rózsavölgyi Zeneműbolt biztosította, viszont minden szempontból jelentős további fejlesztést igényelt volna a Kodály teljes készletének megjelenése a felületen. Az antikvár áru címenkénti felvitele a rendszerbe a gyűjtemények felvásárlását és későbbi forgalmazását ismerve szinte megoldhatatlan feladat.
A Kodály árukészlete, ahogy már korábban is jeleztem átkerül a Rózsavölgyibe, két munkatársunk – az egyik Zboray Bence boltvezető –, szintén ott folytatja tevékenységét. Egy főállású- és egy részmunkaidős kollégától, minden jogszabálynak megfelelő felmondási idő és végkielégítés megfizetése mellett is, szakmailag és emberileg is rossz érzéssel válunk meg”
– írta.
Ahogy pedig Fáy Miklós a bezárásra reagálva is írta: „Örülj neki, hogy eddig bírta, mondják külföldön élő ismerőseim. Bécsben milyen rég bezárt a Caruso, Párizsban a Lido Musique a Champs-Elysées-n, Londonban édességet árulnak a nagy HMV helyén az Oxford Streeten. Örülök és hálás vagyok. De azért rossz”.
Nagyon is.
(Borítókép: Kodály Zoltán Zeneműbolt és Zenei Antikvárium 2026. május 12-én. Fotó: Kertész Renáta / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!