A remek színész már majdnem egy évtizede nincs velünk, de érdemes megemlékezni pályája legizgalmasabb pillanatairól.
1. Ő az egyetlen színész, akit a vásznon megölt a Terminátor, az Alien, valamint a Predator is. A Terminátor elején Arnold Schwarzenegger karaktere végez vele, A bolygó neve: Halál című filmben Hudson közlegényt alakítja, akit a mélybe rántanak a Xenomorph-ok, a Ragadozó 2-ben pedig Jerry Lambert nyomozóként esett áldozatul a Yautja vadásznak egy emlékezetes metróbeli összecsapás során.
2. Halálakor az amerikai viharfigyelő hobbisták országszerte összefogtak, és tiszteletből a B. P. monogramot formálták GPS-koordinátáikkal, hogy így tisztelegjenek a színész alakítása előtt az 1996-os Twister című katasztrófafilmben.
3. Fiatalkorában ő is ott volt a tömeg sorai között 1963. november 22-én, amikor Kennedy elnök a texasi Fort Worth-be látogatott, több korabéli fotón is ki lehet szúrni. A színésznek így lehetősége nyílt élőben végignézni az évszázad merényletét.
4. Meglepő módon nem is ez volt az egyetlen kapcsolata a Kennedy-merénylethez. Emellett fiatalkorában egy gimnáziumba járt a merénylővel, Lee Harvey Oswalddal: mindketten az Arlington Heights High School tanulói voltak Texasban, ám Oswald korábban végzett, mint Paxton.
5. Kollégái és barátai szívesen szólították becenevén, azaz Vad Billnek. Azért nevezték el így, mert a színésznek iszonyatosan idióta humorérzéke volt, és szívesen fektetett nagy energiákat abba, hogy másokat megvicceljen.
6. Majdnem ő kapta meg a főszerepet az 1990-es Darkmanben. Ő volt az, aki elmesélte jó cimborájának, Liam Neesonnak, hogy elindultak a meghallgatások arra a filmre. Ezután Neeson is szerencsét próbált, és el is vitte a szerepet Paxton elől. Emiatt a sztár annyira dühös lett rá, hogy hosszú hónapokig szóba sem állt vele.
7. Mielőtt befutott volna színészként, ilyen-olyan, autókkal kapcsolatos munkákat vállalt el: volt parkolófiú egy hotelnél, valamint golfkocsisofőr is, amely munkája során több hírességgel is találkozhatott.
8. Leghíresebb sorát A bolygó neve: Halálban mondja el, amikor a tengerészgyalogosok csapata egy idegen bolygón ragad. Game over, man! Game over! Ez a sor eredetileg nem is szerepelt a forgatókönyvben, hanem a helyszínen rögtönözte Paxton. James Cameron rendezőnek pedig annyira tetszett, hogy bent hagyta a végső verzióban, ezután pedig szállóigévé is vált.
10+1 furcsa érdekesség, amit nem is tudtál a Bill Paxton rendezte Isten haragjáról
A színész nem csak a film főszereplője, de a rendezője is volt – életében először próbálkozott ezzel, nem is rossz eredménnyel!
(via IMDB)