Hivatalosan is bejelentette a nemrég lemondott brit egészségügyi miniszter, Wes Streeting, hogy megpályázza a Munkáspárt vezetését és ezzel a brit miniszterelnöki széket – a politikus ezt szombaton jelentette be a The Independent beszámolója szerint. Streeting egyúttal azt is közölte:

miniszterelnökként elsődleges feladatának azt tartja majd, hogy visszavezesse az Egyesült Királyságot az Európai Unióba.

A volt miniszter a Brexitet „katasztrofális hibának” nevezte, Starmer kormányát pedig azzal vádolta, hogy túl „félénk” volt, amikor Nigel Farage Reform UK-jével szemben kellett volna fellépni.

Streeting csütörtökön mondott le az egészségügyi tárca vezetéséről, akkor közölte, hogy már nem bízik Keir Starmer vezetői képességeiben. Starmer miniszterelnöki széke azt követően került veszélybe, hogy a Munkáspárt a vártnál is rosszabban szerepelt a múlt héten tartott brit helyhatósági választásokon.

Streetinget a napokban már Starmer egyik lehetséges kihívójaként kezelte az angol sajtó. A másik esélyes Andy Burnham, Manchester nagyvárosi övezet polgármestere lehet. Burnham indulása kétséges volt, mivel csak parlamenti képviselők indulhatnak a Munkáspárt vezetéséért, ő pedig polgármesterré választása óta nem tagja a brit parlamentnek. Csütörtökön azonban Josh Simon, Makerfield körzet képviselője bejelentette, hogy lemond mandátumáról, hogy a helyére kiírt választáson Burnham is elindulhasson. A BBC szerint a választásra június 18-án kerülhet sor.

https://hvg.hu/360/20260513_politikai-elohalott-starmer-munkaspart-nagy-britannia-hvg

Nyitóképünkön Wes Streeting. ()Brook Mitchell / AFP