Mindez ugyanakkor váratlan szerencse a régión kívüli fosszilisüzemanyag-nagyhatalmak számára, amelyek most gyakorlatilag mindent el tudnak adni – és sokkal magasabb áron –, amit a földből kitermelnek. A legfontosabb a sorban az Egyesült Államok, amely alig több mint egy évtized alatt jelentős energiafüggőségből most egyértelmű hegemóniára tett szert úgy, hogy azt most nap mint nap csak erősíti az Irán elleni háború. Az a háború, amit saját maga indított.
A Hormuzi-szoros lezárása két hónap alatt a világ legnagyobb fosszilisüzemanyag-szállítójává tette az Egyesült Államokat, amely ma a II. világháború óta először nettó nyersolajexportőr. Ez azt jelenti, hogy többet exportál, mint amennyit importál. Mivel Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Irak tengeri szállítása megbénult – csak termelésük egy részét tudják csővezetékeken keresztül elszállítani –, és Kuvait, illetve Bahrein egyetlen hordó olajat sem tud eladni a világpiacon, az amerikai nyersolaj sokkal könnyebben talál vevőket.
Célterületein – Ázsia és Európa – az amerikai nyersolajexport az egekbe szökött, mindkét kontinens energiaéhsége miatt, mert csak így tudják helyettesíteni azt az olajmennyiséget, amelyet korábban az öböltérségből vásároltak. Nyersolajat, de az USA bizony szállít dízelt és kerozint is, amelyek manapság egyre szűkösebben hozzáférhetők, és annyit kérnek érte, amennyit nem szégyellnek.
Ez iszonyú jövedelmező üzlet most az amerikai energiacégek számára, de ez nem mondható el az átlagamerikaiakról, mert a terhek zömét ők is viselik. A világ többi részéhez hasonlóan nekik is lényegesen többet kell fizetniük minden alkalommal, amikor tankolnak – most átlagosan 4,50 dollárt kérnek gallononként –, vagy repülőjegyet vesznek.
Az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) legfrissebb adatai szerint
az ország olajexportja az előző héten új rekordot ért el napi hatmillió hordóval, ami gyakorlatilag kétszerese az iráni háború kezdete előtti kivitelnek.
Ha a nyersolajeladásokat összevetjük a finomított üzemanyagokéval, az amerikai export már napi 14 millió hordóra ugrott, ami szintén új rekord. Ez elsősorban az európai dízelszállítások növekedésének köszönhető. Pontosabban érthetjük ezeket a számokat, ha figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Államok 2014-ig gyakorlatilag semmit nem exportált. Akkortól kezdett beérni az új fracking, vagyis repesztéses technológia eredménye, amivel megnyílt a palaolaj-kitermelés lehetősége is.
A rövid távú előnyök az Egyesült Államok számára egyértelműek: legfőbb versenytársai bénán várakoznak, ami egyértelműen felfelé hajtja az árakat a világ más részein. Ez pedig óriási és váratlan szerencse, ami az amerikai olaj- és gázkitermelők ölébe pottyant
– mondta Ira Joseph, a Columbia Egyetem Globális Energiapolitikai Központjának kutatója az EL PAÍS-nak adott interjújában. „Hosszú távon azonban az olajfelhasználás csökkenni fog a közlekedésben, mert egyre inkább az elektromos járművekre helyeződik át a hangsúly. Ugyanakkor a megújuló energiaforrások és az akkumulátorok iránti kereslet aláássa majd az LNG iránti keresletet is.”
Katart is a partvonalra küldték
Áprilisban az amerikai földgázexport is rekordot döntött, köszönhetően annak, hogy a fő versenytársat, Katart is kényszerpihenőre küldte az öböl menti háborúskodás. A Hormuzi-szoros blokádjával az emírség, amely a régió legnagyobb cseppfolyósföldgáz-, azaz LNG-szállítója volt, olyan helyzetbe került, hogy gyakorlatilag semmit sem tud eladni. Az amerikai energiacégek érthetően teljes mértékben kihasználják ezt a helyzetet.
A nagy gázexportőr Dohának nemcsak exportcsatornái álltak le, de az amerikai és izraeli támadásokra válaszul Irán szétlőtte néhány kulcsfontosságú energialétesítményét, és évekre visszavetette kapacitásait ezen a téren. Az iráni rakéta- és dróncsapások komoly károkat okoztak a Rasz Laffan komplexumban, amely a világ legnagyobb gázmezőjéről termelt ki földgázt. A hatalmas állami tulajdonú Qatar Energy számításai szerint ezek a csapások exportkapacitásának majdnem ötödét sújtották, és befolyásolják szállításait minden bizonnyal a következő öt évben.
„Az Egyesült Államok nemcsak több LNG-t ad el ma, mint bármely más ország; exportkapacitása 2030-ra nagyjából megduplázódik”
– hangsúlyozzák az Energiagazdaság-tani és Pénzügyi Elemzések Intézetének (IEEFA) szakértői. A környezetvédelmi agytrösztben úgy látják, hogy a háború hatásai két szinten is forradalminak tűnhetnek Amerika számára. Gazdasági szinten az amerikai ipar olyan földgázhoz fér hozzá, amely sokkal olcsóbb, mint a világ más részein. Geopolitikai előnye pedig abban jelentkezik, hogy nagyobb stratégiai autonómiát biztosít az USA-nak, mint amit valaha is elképzelt.
Ez a teljes váltás az amerikai energiaképletben csak a repesztéses technika általános elterjedése után vált lehetővé. Ez egy olyan technológia, amely víz, homok és vegyszerek keverékét fecskendezi be a sziklarepedésekbe, hogy palaolajhoz jusson, amely gazdag olajban és földgázban.
Az amerikai LNG-eladások tovább fognak emelkedni a következő években, ahogy az öt nagy palakitermelési projekt életre kel, és bekapcsolódik majd a termelésbe. Ez a növekedés túlmutat a tengeri szállításokon, kulcsfontosságú lesz újabb és újabb csővezetékek építése, különösen Mexikó felé, amely nagyon okosan most szintén fel akar ülni erre a formálódó trendre. Mexikó esetében ezt a növekedést értelemszerűen az északi szomszédjától való függőség csökkentésének vágya hajtja.
Az amerikai kormányzat 18 százalékos növekedést tervez nettó földgázexportjában idén. Ezt a számot azonban könnyen túlszárnyalhatják, ha a Hormuzi-szoros zárva marad, és Katar a vártnál később tud visszalépni az energiapiacra. A nettó export várhatóan további 10 százalékkal növekszik 2027-ben.
Trump hónapok óta dicsekedik azzal, hogy az Egyesült Államok hogyan vált fosszilisüzemanyag-szuperhatalommá. A megújulók iránti fanatikus gyűlöletét a „fúrj, bébi, fúrj” szlogennel népszerűsítette választási kampánya során.
Bár az amerikai export erőteljes növekedése kulcsfontosságú az öbölországok keltette űr betöltésében, azonban egyértelműen kétélű fegyver is. Elsősorban azon országok számára, amelyek most kétségbeesetten kapkodnak utána, és végső mentsvárként vásárolnak amerikai energiahordozókat. Az új Trump-korszak másfél éve bizonyította, hogy az Egyesült Államok bármi, csak nem megbízható partner.
(Borítókép: Hajók horgonyoznak a Hormuzi-szorosban. Fotó: Amirhossein Khorgooei / AFP)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!