Három jelölt közül kerülhet ki a Demokratikus Koalíció elnöke. A legismertebb közülük a korábbi országgyűlési képviselő, Varju László. Abban nincs egyetértés a párton belül, hogy kikkel kezdődjön el a megújulás folyamata.
Hárman pályáznak a Demokratikus Koalíció megüresedett elnöki pozíciójára. A pártot korábban vezető Dobrev Klára a választások estéjén távozott a szervezet éléről a pocsék eredmény miatt. A pártvezető mellett a teljes elnökség távozott.
Április végén a DK addigi sajtóreferense, Soós Henrietta írt arról a búcsúlevelében, hogy a Demokratikus Koalíció jelenlegi működési formájában megszűnik.
A HVG alapján az alábbi politikusok pályáznak a párt vezetésére:
Bakk István korábbi veszprémi országgyűlési képviselőjelölt,
Nógrádi Róbert József buszsofőr és szakszervezeti vezető,
valamint Varju László egykori országgyűlési képviselő.
A lap szerint a DK-n belül két tábor alakult ki. Az egyik teljes megújulást szeretne, avagy az eddigi vezetők ne kapjanak hasonló szerepet a jövőben. A másik pedig az ismertebb politikusokkal érne el reformot.
A portál értesülései alapján egy teljesen új, baloldali szervezet épülhet fel, amihez ismertebb, de nem lejáratott arcokat vetnének be.
Májusban a párt egyik alapítója, Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter lépett ki a szervezetből. Áprilisban az újpesti városrész vezetője, Trippon Norbert és Óbuda polgármestere, Kiss László hozott hasonló döntést.
(Borítókép: A Demokratikus Koalíció jelöltbemutatója 2025. október 5-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
