Ma, azaz május 22-én rendezik meg a fővárosban a Francia Kupa döntőjét, melynek előestéjén az OGC Nice szurkolóihoz köthető incidensek során 65 embert vettek őrizetbe, hatan megsérültek, közülük egy ember súlyosan, akit újra kellett éleszteni – számolt be róla a francia sportnapilap, a L’Équipe.

A lap szerint több szurkolói csoport csapott össze egymással éjfél környékén a Stade de France stadion környékén, amelyhez a rendőrség nagy erőkkel vonult ki. A hatóságok közlése alapján különféle tárgyakat is dobáltak egymás felé az emberek, végül könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.

A francia hatóságok vizsgálják az események pontos körülményeit, valamint azt is, hogy a rendbontásokat előre megszervezhették-e a, de a lap szerint

a nizzai ultrákhoz Lille-ből, Nancyból és a németországi Saarbrückenből érkező szurkolók is csatlakoztak, elsősorban a PSG drukkereit vették célba.

A Nice–Lens-találkozó 21 órakor kezdődik. 

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!


Inda Press Kiadó

Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!