41 éves korában meghalt Kyle Busch, a NASCAR Cup Series 2015-ös és 2019-es bajnoka. A hírt amerikai idő szerint csütörtök este közölték a versenysorozat közösségi felületein.

A NASCAR egész családja összetört Kyle Busch elvesztésének hallatán. Kyle ritka tehetség volt, olyan, akiből nemzedékenként csak egy születik. Harcos és szenvedélyes volt, rendkívüli képességekkel rendelkezett, imádta a sportot és a rajongókat. (…) A NASCAR ma a sport egyik óriását veszítette el, és túl korán

– írták a bajnokság oldalain.

Kyle Busch néhány nappal ezelőtt a sorozat All-Star versenyén állt rajthoz Doverben. Halálának oka egyelőre nem ismert. A Totalcar arra emlékeztetett, hogy nem sokkal azt követően hunyt el, miután bejelentették, hogy kihagyja a hétvégi Coca-Cola 600-at, miután súlyos betegség miatt került kórházba.

Csapata, a Richard Childress Racing már korábban közölte, hogy Busch 8-as számú Chevrolet-jét erre a hétvégére Austin Hill veszi át, míg a Truck Series-ben a Spire Motorsports 7-es rajtszámú gépébe Corey Day ül be.

Busch több mint két évtizeden át versenyzett a NASCAR királykategóriájában, ahol a két bajnoki címén kívül 762 futamot, 63 futamgyőzelmet, 395 top 10-es eredményt és 35 pole-pozíciót jegyezhetett.

We are saddened and heartbroken to share the news of the passing of Kyle Busch, a two-time Cup champion and one of our sport’s greatest and fiercest drivers. He was 41 years old.

We extend our deepest condolences to the Busch family, Richard Childress Racing and the entire… pic.twitter.com/FARIF6OKrw

— NASCAR (@NASCAR) May 21, 2026

(Borítókép: Kyle Busch 2026. február 11-én. Fotó: Kevin C. Cox / Getty Images)

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!