Az előző évi 19,4 millió forintos nyereség után 194,7 milliós profitról számolt be az Ellenállás Mozgalom Nonprofit Kft. Ez az a cég, amelyik megcsinálta a „Mint két tojás” és a Tisza-adós plakátokat, és elárasztotta az internetet a gyakran a mesterséges intelligencia segítségével generált videóival, amelyek azzal riogatnak, hogy Magyar Péter egy borzalmas ember, aki el akarja venni mások pénzét.

Tavaly októberben tulajdonosváltás is történt, az addigi egyedüli tulajdonos és ügyvezető, a megafonos Apáti Bence eladta az üzletrészét a Megafont vezető Kovács Istvánnak, aki egyben az ügyvezetői pozíciót is átvette. 

https://hvg.hu/itthon/20260220_apati-bence-nemzeti-ellenallas-mozgalom-lejarato-kampany-ai-video-magyar-peter

Visszatérve a 2025-ös eredményekre: szembetűnő, hogy a cég az árbevétel oldalon mindössze 3 ezer forintot tüntetett fel, ellenben a nem részletezett egyéb bevételeknél megjelent egy 2,7 milliárd forintos tétel. Ezt szokták úgy magyarázni, hogy támogatásokat kaptak.

A 12 főt foglalkoztató cég 120 millió forintot költött személyi jellegű ráfordításokra, miközben a saját tőkéje az előző évi 22 millióról 217 millióra nőtt, az eredménytartaléka pedig nulláról 19,4 millióra. Ez annak is köszönhető, hogy osztalékot nem fizetett a vállalkozás. Rossz hír ugyanakkor a cégnek, hogy 45 ezerről 811,9 millióra nőttek a kötelezettségei.

https://hvg.hu/elet/20250713_Magyar-Peter-az-ot-lejarato-plakat-elott-pozolt

Nyitókép: HVG / Szondy Dalma