A leköszönő James Bond 58 éves lett, idézzük fel hát pályája legérdekesebb mozzanatait!
1. Eredetileg azt akarták a producerek, hogy fesse be a haját feketére, és úgy játssza el James Bondot. A színész azonban erre nem volt hajlandó, így végül megengedték neki, hogy minden idők első szőke Bondja legyen. Szerencsére ez nem tette hiteltelenné a karaktert, sőt: segített egyedivé tenni az első igazán modern 007-est.
2. 177 centiméteres magasságával ő lett a legalacsonyabb Bond is, valamint az első, aki azután született, hogy először jelent meg a karakter a vásznon. Emellett több, kétes hitelű kutatás is bizonyítani vélte, hogy ő a valaha volt legcsúnyább Bond.
3. Azonban senki sem mondhatja, hogy nem adott bele apait-anyait legendás szerepébe. A haját ugyan nem volt hajlandó befesteni, viszont a szerep kedvéért leszokott a dohányzásról, edzeni kezdett, és a forgatásra már nagyjából tíz kiló izmot szedett fel.
4. Kevesen tudják róla, de óriási sci-fi-rajongó: kedvenc sorozatai között ott van a Star Trek és a Doctor Who is, de iszonyatosan szerette Joss Whedon szégyentelen módon alig egy évad után elkaszált sorozatát, a Firefly-t is.
Daniel Craig a beatkorszak legveszélyesebb Queerjeként mutat be James Bondnak
A brit színész végre lehetőséget kapott, hogy a 007-es szöges ellentétének szerepében annyit drogozzon meg melegszexeljen, amennyiből nálunk két választási kampány is kijönne.
5. Majdnem ő lett Thor a Marvel-filmekben. A stúdió eredetileg neki ajánlotta fel a mennydörgés istenének szerepét, ő azonban visszautasította azt. Ezután jött képbe a fess, fiatal ausztrál színész, Chris Hemsworth.
6. A valóságban gyűlöli a lőfegyvereket, és James Bonddal ellentétben igyekszik kerülni őket.
7. Óriási rajongója volt Philip Pullman regénysorozatának, az Úr sötét anyagainak, mielőtt megkapta az egyik főszerepét a 2006-os filmfeldolgozásban. Sajnos az alkotás bukás lett, így nem térhetett vissza a szerepben: a később készült sorozatban már James McAvoy-ra bízták a karaktert.
8. Nem tartja magát erőszakos embernek, de bevallotta, hogy gyakran féltékeny. Elmesélt egy sztorit francia nyaralásáról, amikor egy idegen férfi barátnője fenekébe csípett, ő pedig keményen nekiment a zaklatónak.
Ha kíváncsi vagy, hogy alakult a színész pályafutása, lapozd végig a képgalériánkat!

Jóval több, mint Bond… Daniel Craig
30
(via IMDB)