Rita Ora koszovói albán származású, brit énekesnő, színésznő és divatikon. Világszerte 10 milliárd streammel büszkélkedhet, valamint tizenhárom top 10-es kislemezzel, amelyek közül négy is az első helyen végzett a brit slágerlistákon. Emellett az elsők közt kapta meg a BRIT Billion Award elismerést is, miután dalaival átlépte az egymilliárdos lejátszást az Egyesült Királyságban. Legutóbbi lemeze You & I címen jelent meg 2023-ban, és egyből meg is szerezte vele az első helyet az UK Official Independent Albums Chart listán. A Rolling Stone „lenyűgöző szerelmes dalok gyűjteményeként” jellemezte az albumot, rajta olyan slágerekkel, mint a Fatboy Slimmel előadott Praising You vagy a You Only Love Me – írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében a Budapest Park.
Persze a You & I előtt is bérelt helye volt a slágerlistákon, többek közt az olyan daloknak köszönhetően, mint a Bang, az Anywhere vagy a For You, amely a A szabadság ötven árnyalata című filmben is szerepelt.
Rita Ora igazi sokoldalú személyiség, aki a zene mellett a televíziózás, a kultúra és a divatterületén is meghatározó szereplő. 2024-ben Anna Lahey társaságában saját hajápolási márkát is indított TYPEBEA néven, míg előtte a Primarkkal együttműködve mutatta be első ruhakollekcióját. Szerepelt A szürke ötven árnyalata, a Pokémon – detektív Pikachu, a Kung FuPanda: A sárkánylovag című filmekben, valamint az Utódok: Vörös felemelkedése című tévésorozatban is. Emellett olyan tévéműsorokban tűnt fel műsorvezetőként, mint a Dick Clark’s New Year’s Rockin’ Eve vagy az MTV European Music Awards, de zsűrizett a The Masked Singer amerikai és brit változatában, a The Voice Australia műsorban pedig mentor volt.
Rita Ora korábban olyan hazai fesztiválokon lépett már fel, mint a Balaton Sound, az EFOTT vagy a SZIN, most pedig megtapasztalhatjuk, milyen, amikor önálló show-val nyűgözi le közönségét július 29-én, a Budapest Parkban.
(Borítókép: Rita Ora 2025. december 5-én. Fotó: Daniele Venturelli / Getty Images)

Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!